Gazdaságvédelem: mától újra igényelhető a kfi-bértámogatás

Fontos újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető.

Magyar Nemzet
2021. 01. 04. 8:30
null
Fiatal kutató egy laboratóriumban Fotó: Sóki Tamás Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai naptól ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi) szektor bértámogatására. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá, összesen több mint 17 milliárd forinttal – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a kfi szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaságnak segítséget jelent.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy a programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja.

– Fontos újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető. A vállalkozásnak ebben az esetben garantálnia kell, hogy a 2020. december 29-i statisztikai állományi létszámát bővíti. A támogatott munkavállalók legalább három hónapos továbbfoglalkoztatása és a munkabérek szinten tartása azonban a munkáltatók általános kötelezettsége a támogatás és továbbfoglalkoztatás teljes idejére – fogalmazott az államtitkár.

Az újraindított kfi-bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 8-ig.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.