
Élelmiszerárak: egy hetük maradt a kiskereskedelmi láncoknak
Nem engedi a kormány, hogy kifosszák az embereket.
Két ütemben folyik jelenleg is munka az M76 autóút (M7–Zalaegerszeg) építésénél. Az első az M7 autópálya holládi csomópont és Balatonszentgyörgy közötti, míg a második a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta – Hévíz és Keszthely elkerülő út csatlakozása – közötti szakasz. Mint a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) tájékoztatójából kiderült, a kivitelező részben még dolgozik a két ütem kiviteli tervein, és folyamatosan szerzi meg a megrendelői jóváhagyásokat, ám ezzel párhuzamosan már megindultak a látványosabb munkák is.
Az első ütem során elkészült egy 132 kV-os vezeték kiváltása a balatonszentgyörgyi csomópont környezetében. A településen a vasúti átjáróhoz kapcsolódóan megépült egy üzemi út, amely egyben ideiglenes kerülő a Budapest–Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk vasútvonal felett átívelő felüljáró építéséhez. A beruházás legnagyobb felüljárója az M76 autóutat vezeti át a vasútvonal, a 76-os számú főút és egy kerékpárút felett. Jelenleg a cölöpösszefogó gerendák zsaluzása, vasalása, betonozása, a gerendák visszatöltése és a hídgerendák beemelése zajlik. Az első ütem 5,65 kilométeres szakasza már 2020 nyarára elkészülhet.
A második ütem valójában egy leágazás a 76-os útból, amely a közeljövőben kiépül Zalaegerszeg térségéig, pontosan Misefa községig, onnan ugyanis az észak–déli vonalvezetésű M9-es autópálya közelíti meg a zalai megyeközpontot. Természetesen csak megközelíti, hiszen a várost magát elkerüli az út. A jelenleg kivitelezés alatt álló két szakasz befejezési határideje 2022 eleje. A munkákkal párhuzamosan már 2020 negyedik negyedévében elindulhatnak a munkák az M76 Misefáig tartó, valamint az M9 autóút Vasvár–Zalaegerszeg közötti szakaszon is.
Nem mellékesen a Balatonszentgyörgy–Fenékpuszta alig három kilométeres szakasznak külön jelentőséget ad, hogy gyorsforgalmi elérést biztosít Keszthelynek és Hévíznek, valamint a körzet településeinek. Ennek azért van jelentősége, mert a Balaton északi partját gyorsforgalmi úton mind a mai napig nem lehet közvetlenül elérni. A fenékpusztai csatlakozással a tó nyugati medencéje, benne a térségi központ Keszthely és a télen-nyáron jelentős idegenforgalmat vonzó Hévíz könnyebb megközelítést biztosít az autóval utazók számára.
Hasonló célú munkálatok zajlanak a Balaton keleti csücskénél is. Az M7-esről az északi part, Almádi és Füred felé továbbutazó autósok a 71-es úton térhetnek le a sztrádáról, ám a nyári csúcsidőszakokban itt jelentősen feltorlódik a forgalom. Az északi part főútjának ugyan 2008-ra megépült egy rövidebb, 17 kilométeres elkerülője, amely Akarattyát, Kenesét és Fűzfőt tehermentesíti, de a 710-est nem kötötték be a sztrádába.
Ezt pótolja az a fejlesztés, amelynek során új csomópontot építenek az M7-esen, amely egy rövid, alig két kilométeres útszakasszal eléri a 710-es elkerülőt. A csomópont másik fontos funkciója, hogy ott válik majd el az M7-estől az M8-as keleti szakasza, hogy Dunaújváros érintésével Kecskemétig, az M5-ösig vezesse a forgalmat.
Nem engedi a kormány, hogy kifosszák az embereket.
Az energiaellátás biztonságának szavatolására és az európai gázpiacok stabilizálásának elősegítése érdekében született a javaslat.
Indokolatlannak tartja a Nemzetgazdasági Miniszter a számladíjak emelkedését.
Blokk nélkül visszatérítik az árát.
Magyar Péter telefondobálásán viccelődtek a Fővárosi Közgyűlésben
Kegyetlen módszerhez folyamodtak az ukránok, így kínozták az oroszokat + videó
Sokkoló információk: így teltek Gene Hackman és felesége utolsó napjai
Orbán Viktor kiszivárgott levelétől hangos az olasz média + videó
Üres szobák, levert falak, megrongált szekrények: 25 éve elhagyatott a híres üdülő a Mátrában – galéria
Nagy Márton kiterjesztené az alapszámlát a családokra és a nyugdíjasokra
Orbán Viktor fontos kérdést szeretne feltenni Macronnak
Szavazzon a XXI. század góljára! – Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1
Téves azonosítás történt Gene Hackman halálának ügyében
Magyar Péternek vége, az SZDSZ rémisztő figurái lökik a szakadékba
Újabb fordulat Kenderesi Tamás ügyében: itt a MACS-vezető reakciója a vádakra
Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó
Nem engedi a kormány, hogy kifosszák az embereket.
Az energiaellátás biztonságának szavatolására és az európai gázpiacok stabilizálásának elősegítése érdekében született a javaslat.
Indokolatlannak tartja a Nemzetgazdasági Miniszter a számladíjak emelkedését.
Blokk nélkül visszatérítik az árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.