Kivonul a legnagyobb brit áruházlánc Kínából

A Tesco feladta világméretű terjeszkedési terveit, a Brit-szigeteken kívül már csak régiónkban lesz jelen.

Fellegi Tamás Péter
2020. 02. 26. 11:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az áruházlánc eladta kínai vegyesvállalatában meglévő részesedését partnerének, az állami kézben lévő CRH (Chinese Resources Holdings) vállalatnak, 275 millió fontért. A vegyesvállalatot a hipermarket 2014-ben alapította, abban 20 százalékos részesedése volt, és az akció eredményeképpen összevonták egy láncba a cég 131 addigi kínai saját áruházát a CRH közel 3000 áruházával.

Az eladásra annak jegyében került sor, hogy az áruházlánc korábban portfóliójának egyszerűsítése, Európán kívüli jelenlétének visszaszorítása mellett döntött. Tavaly kivonult Japánból és az Egyesült Államokból, eladta dél-koreai cégét is, és most felülvizsgálja, hogy érdemes-e fenntartani üzleteit Thaiföldön és Malajziában. Ha ezek is eladásra kerülnek, a cég már csak Nagy-Britanniában, Írországban, valamint Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában lesz jelen.

A Reuters szerint a Bernstein elemzője, Bruno Monteyne úgy gondolja, hogy a részesedések eladásából befolyó pénzeket a cég a mostanában divatos megoldás szerint juttatja a részvényeseknek: 2020-21 során egymilliárd dollár értékben vásárol saját részvényeket.

A Tesco a 10-es évek elején súlyos nehézségekkel szembesült, amikor Nagy-Britanniában megszorongatta a két, gyorsan nagyra növő, itthon is igen aktív német áruházlánc, a Lidl és az Aldi. A cég élén ekkor, 2014-ben jelent meg az új vezérigazgató, Dave Lewis, aki levezényelte az áruházlánc átalakulását és versenyképességének visszaállítását. Stratégiájának része volt a nem elég profitábilis Európán kívüli áruházláncok eladása. Lewis idén októberig marad a hipermarket élén, a sikeres reorganizációt követően távozik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.