– Megszűnt a veszélyhelyzet, véget ért idehaza a járvány első hulláma. A március óta eltelt időszak történései több különböző mutatóval, mérőszámmal is leírhatók, ilyen például a kiadások összesítése. Mennyit költött az állam eddig a vírus elleni védekezésre?
– Hamar egyértelművé vált, hogy az anyagi erőforrásokat két területre kell összpontosítanunk. Mindennél fontosabb az emberéletek megóvása, így az egészségügyi jellegű kiadások fedezésére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Gondolni kellett ugyanakkor a gazdaság, a munkahelyek megóvására is, ami szintén komoly összegeket igényelt, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. A járvány elleni védekezési alapba 633 milliárd forintot irányítottunk, ebből eddig 480 milliárdot használtunk fel. Az alapból fedeztünk minden egészségügyi beszerzést, így például a maszkok, a védőfelszerelések és a lélegeztetőgépek megvásárlását, de egyebek mellett a kiskunhalasi járványkórház felépítésének költségeit is. A gazdaságvédelmi alap 923 milliárd forintjából eddig 904 milliárdot használtunk fel, egyik részét a munkahelyek megóvására, másik részét új beruházások támogatására fordítottuk. Hozzáteszem: ezek csupán a legszűkebb értelemben vett védekezési kiadások, az összegben nincs benne például az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége vagy éppen a hitelmoratórium hatása. Csak az utóbbi 2000 milliárd forintot hagy azoknál az adósoknál, akik úgy döntöttek, hogy nem fizetik idén hitelüket. Összességében 9000 milliárd forintot, a bruttó hazai termék, a GDP húsz százalékát fordítjuk a válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére.
– A baloldali vélemények szerint ez így is kevés.
– Bírálatok érkeznek a baloldal részéről és külföldről is, de azt nehéz vitatniuk, hogy Magyarország egyike azon országoknak, amelyek a legeredményesebben védekeztek a járvány ellen. A kritikusoknak talán érdekes információ lehet, hogy Európában csak Németország és Csehország költött arányaiban annyit védekezésre, mint hazánk. Mindenhol másutt csekélyebb pénzügyi erőt fordítottak, fordíthattak a teendőkre. Azt hiszem, árulkodó az összevetés.