Ősszel és jövőre lehet még pályázni az agrárpénzekre

A magyar gazdaság jól teljesít, ebben a mezőgazdaságnak és az élelmiszer-gazdaságnak is nagy szerepe van, a sikeres gazdasági növekedéshez fejlesztésük elengedhetetlen.

Magyar Nemzet
2019. 08. 25. 10:35
null
Jelentős összegekre pályázhatnak a gazdálkodók Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar gazdaság jól teljesít, ebben a mezőgazdaságnak és az élelmiszer-gazdaságnak is nagy szerepe van, a sikeres gazdasági növekedéshez fejlesztésük elengedhetetlen – mondta pénteken Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár (képünkön) Kecskeméten, a XX. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon. A mintegy 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési program aktualitásairól szóló előadásában elmondta: a meghirdetett 74 pályázatból 64-et már lezártak, és idén ősszel, valamint jövőre lesznek még új pályázatok.

Fotó: MTI/Varga György

Az államtitkár arra is figyelmeztetett, hogy vannak még nyitott pályázatok, amelyekre most is lehet jelentkezni. Ezek között említette, hogy több mint nyolcmilliárd forintot különítettek el tanyavillamosításra, vízellátásra, szennyvízkezelésre. Lehet pályázni öntözésfejlesztésre is, továbbá rövid ellátási láncok, együttműködési lehetőségek kialakítására, borszőlőültetvények telepítésére is. Az idén ősszel, illetve jövőre megnyitni tervezett pályázatokról szólva megemlítette a minőségi rendszerekhez való csatlakozás támogatását, továbbá hogy idén ősszel tervezik a termelői csoportok támogatását újra meghirdetni. Kitért arra is, hogy Magyarországon több mint száz Leader helyi akciócsoport működik, és több mint negyvenmilliárd forint keretösszeg áll rendelkezésükre.

Az általuk meghirdetett pályázatokra 11 ezernél is több támogatási kérelem érkezett, és már több mint négyezer támogatási döntés született 16 és fél milliárd forint értékben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.