
Érezhető lesz az árréscsökkentés a drogériákban
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
Magyarország gazdaságtörténetének legrobusztusabb ösztönzőcsomagjával válaszol a koronavírus-járvány okozta globális válságra
– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban a Medef francia vállalkozói szövetség üzleti fórumán.
Elmondta, a kormány közölte tavaly a Magyarországon beruházó külföldi cégekkel, hogy kész kifizetni beruházási értékeiknek akár a felét, ha nem bocsátanak el alkalmazottat. Ennek következtében olyan sok beruházás érkezett azóta Magyarországra, amire korábban nem volt példa, és ma már többen dolgoznak az országban, mint a válságot megelőzően.
A programban
– A Fidesz–KDNP vezette kormány gazdasági célja 2010-es hivatalba lépése óta az, hogy az ország mindig legalább két százalékponttal meghaladja az európai gazdasági növekedési átlagot. Ezt el is érte, a legutóbbi „normális” évben, 2019-ben 4,6 százalékos növekedést produkált – tette hozzá a miniszter, megjegyezve, hogy ezalatt sikerült a munkanélküliséget 3,4 százalékra leszorítani, ami egyes szakkönyvek szerint megközelíti a teljes foglalkoztatást.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdaság rendkívül nyitott, tehát az export és a hazai beruházások értéke határozza meg teljesítményét. Ezeknek az értéke 2014 óta minden évben meghaladta az előző évit.
Az elmúlt hét évben 22 milliárd euró összértékben 590 beruházást hajtottak végre külföldi befektetők az országban a kormány stratégiájának köszönhetően, és ezek a beruházások 99 ezer új munkahelyet teremtettek. Részben ennek révén 2010 óta az ország hetven százalékkal növelte ipari teljesítményét.
Szijjártó Péter előadásában beszámolt arról is, hogy az ellenzéki pártok a járvány okozta válság miatt tavaly nyomást gyakoroltak a kormányra annak érdekében, hogy szociális alapon támogassa a társadalom erre rászoruló tagjait, osszon pénzt segély formájában, és hogy hosszabbítsa meg a munkanélküliségi segély folyósításának időszakát. – Azonban mi a 2010 előtti időszakból azt a következtetést vontuk le, hogy a segély védhetetlen helyzetbe hozza az országot, nem biztosít kiszámítható jövőt. Kiszámítható jövőt a munka biztosít. Tehát ahelyett, hogy finanszíroztuk volna a munkanélküliséget, mi inkább a munkanélküliség és az ebből fakadó problémák elleni küzdelmet támogattuk anyagilag – szögezte le a miniszter.
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
Magyar Péter pártja gyurcsányista cégvezetőket ajánl Karácsony Gergely figyelmébe
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Megszűnik a front és vasárnapig nem is érkezik újabb
Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról
Hamarosan interjút ad Orbán Viktor
A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
A fogyasztói kosár kis szeletét érinti a rendelkezés, de érezhetően csökkennek az árak.
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.
A kormány célja, hogy az európai háborús készülődés ellenére a magyar emberek a jövőben is békében és biztonságban éljenek.
Néhány év alatt elérhető a kívánt állapot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.