Tovább lassulhat az infláció

A korábbi hónapokénál kedvezőbb, immár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) céljainak megfelelő adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az októberi infláció alakulásáról.  Az év tizedik hónapjának végén szeptemberhez viszonyítva 0,2 százalékkal, az elmúlt év azonos időszakához képest 3,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az elemzők a következő időszakban az infláció további csökkenésével számolnak, részint a lezárások és a megváltozott fogyasztói szokások, részint a magas bázishatás miatt.

Horváth Éva
2020. 11. 10. 18:44
Minden tizedik vásárló vett fel hitelt a karácsonyi ajándékra
Minden tizedik vásárló vett fel hitelt a karácsonyi ajándékra Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei esztendő harmadik negyedének végén szeptemberhez viszonyítva 0,2 százalékkal, az elmúlt év azonos időszakához képest 3,0 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). – Az egy évre visszatekintő maginfláció (a gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megtisztított mutató) a szeptemberi 4,0 százalékról 3,8 százalékosra csökkent. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt éves áremelkedés 3,4 százalékos volt a múlt hónapban.

Tavaly októberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 6,5 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 15,7 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,1, ezen belül a dohányáruk 9,3 százalékkal, a szeszes italok 2,8 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 2,4 százalékkal többet, az üzemanyagokért 5,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Az árazási döntéseket az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány következtében nagyobb változékonyság és a szokásostól eltérő szezonalitás jellemezte

– állapította meg elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). – Az üzemanyagárak éves indexe szeptemberhez képest főként a tavaly októberi üzemanyagár-emelkedés bázishatása miatt mérséklődött.

Az üzemanyagokért az idén októberben 5,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly ugyanebben a hónapban
Fotó: Teknős Miklós

A 3,1 százalékos piaci várakozásokat alulmúló, 3,0 százalékos éves növekedési adattal ismét az MNB inflációs céljának megfelelő mértékre süllyedt a mutató. A változékony tételektől szűrt maginfláció mindössze 0,2 százalékpontos csökkenését azonban Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy értékelte, abból látható, hogy októberben inkább a maginfláción kívüli, változékony tételek mozgatták az inflációt. Kérdésünkre a szakember kifejtette: meglepetésként értékeli például a tartós fogyasztási cikkek drágulásának ütemét, ami egyértelműen arra utal, hogy a forint leértékelődése nagymértékben és gyorsan begyűrűzött az importált termékek árába. Továbbá szintén meglepetés, hogy a szolgáltatások éves inflációja 2,4 százalék maradt, vagyis a szeptemberi negatív sokk után októberben nem folytatódott a mérséklődés.

Virovácz Péter a következő időszakra az infláció csökkenésével számol. Mint fogalmazott: jöhet 2 vagy 4 százalék körüli adat is, de várhatóan valamivel 3 százalék alatti szinten marad a mutató. A válság-időszakokra amúgy is jellemző, hogy megváltoznak a fogyasztói szokások, a beszerzéseket, költéseket jellemzően későbbre halasztja a lakosság. Az elemző elmondta: a következő hónapokban, jövő márciusig a bázishatás miatt is alacsony lesz a fogyasztói árak növekedésének átlagos üteme. Elég csak a tavalyi november-decemberi kiugróan magas keresletre és kiskereskedelmi forgalomra utalni. Az idei karácsony előtti bevásárlási roham egészen biztosan másként alakul majd – tette hozzá Virovácz Péter.

Az idei karácsony előtti bevásárlási roham egészen biztosan másként alakul majd, mint a tavalyi. A járvány ás a válság miatt változnak a fogyasztói szokások
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szakember ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a szerdától érvényes lezárások miatt a következő időszakban meglehetősen nehézkes lesz a statisztikai adatgyűjtés, ennek következtében pedig aligha lehet majd a valóságos helyzetnek teljes mértékben megfelelő adatsorokat és mutatókat prezentálni.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője lapunknak jelezte: bár a kedvező inflációs adat enyhítette a jegybankon lévő szigorítási kényszert, a 3,8 százalékos maginfláció változatlanul azt mutatja, hogy az inflációs alapfolyamatok erősek. Még akkor is, ha az elmúlt hónapokhoz képest némiképp enyhültek.

Makrogazdasági szempontból az infláció csökkenésének irányába hatott az eurózóna alacsony inflációja, illetve a gyenge belső kereslet is, míg a gyengülő forintárfolyam felfelé húzta azt.

A szakember szerint a következő hónapokban az infláció a jegybanki cél körül alakulhat, jövőre azonban az április-májusi időszak miatt a bázishatás nyomán növekedés várható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.