Ma reggel életbe lép a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) főidényi menetrendje, amelyből kiderül: a múlt évihez képest az idén egy héttel hosszabb lesz a hajózási főszezon.
Az első fél év utasforgalmi statisztikája azt mutatja, hogy a múlt évinél 3,5 százalékkal többen választották szabadidő-eltöltésként a balatoni hajózást: június 30-ig összesen 410 ezren váltottak jegyet a kikötői pénztáraknál, 141 ezer gépjárművet és 28 ezer kerékpárt szállítottak a szántódi és a tihanyi rév között ingázó kompok. A településeket összekötő menetrendi járatoknak az első fél évben 157 ezer, a séta- és programhajóknak 42 ezer utasa volt.
A ma kezdődő 58 napos főidényben a tó 21 kikötőjéből több mint négyezer alkalommal futnak ki a Bahart-hajók. A legkedveltebb útvonalon, a siófok–füred–tihanyin napi 12 alkalommal indul gyorshajó, Fonyód és Badacsony között pedig naponta 16 alkalommal vehető igénybe. A hét elején felavatott, első balatoni Kajak-Kenu Pontnál is megkezdődött a főszezon.
Mint megírtuk, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, összefogva a települési önkormányzatokkal, 595 millió forintos uniós támogatás felhasználásával ez évben hat balatoni üdülőhelyen építtet vízi sporteszközök, túrakajakok, kenuk, sárkányhajók tárolására és kölcsönzésére alkalmas túrapontot. Fonyódon már átadták az első vízisport-létesítményt, elkészült a keszthelyi és a szemesi is, az év végéig pedig Révfülöpön, Tihanyban, Siófokon is megépül a Kajak-Kenu Pont.