Bukta Imrének elege lett az akadémia elnökéből
Bukta Imre képzőművész 1993 óta volt tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, tagságáról vasárnap este mondott le, levelét közzétesszük.
Balog Zoltán miniszter beszéde után fiatal művészek zavarták meg a Magyar Művészeti Akadémia ülését. Volt röplapozás, üvöltözés, kisebb dulakodás is.

Tiszteletadás elődeimnek és kortársaimnak a szabad és tiszta művészetért címmel mutatott be performance-t Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművész csütörtök este a Műcsarnokban, ezzel is kiállva Gulyás Gábor, az intézmény év végén távozó igazgatója me

Több mint ötven művész és közéleti személyiség nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a Műcsarnok nemrég lemondott igazgatója, Gulyás Gábor mellett.

A művészet egyetemes értékeihez való kötődést hangsúlyozza a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége szerdán kiadott közleménye.

Emlékszobát rendeznek be Gyurkovics Tibor költő, író, publicista tiszteletére Mosonmagyaróváron.

A fogyasztó mindenek előtt – a közműszolgáltatások helyzete címmel tart csütörtökön politikai vitát az Országgyűlés.

Miután múlt héten a kormány úgy döntött, január elsejétől a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül a Műcsarnok; az intézmény jelenlegi vezetője hétfőn lemondott.

Bővülnek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) feladatai, és emelkedhet a létszáma – döntött szerdán a kormány a köztestület kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről.

Szerdai ülésén dönthet a kormány arról az előterjesztésről, amely a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felügyelete alá rendelné a Műcsarnokot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.