Illusztris vendégkutatók érkeznek az Akadémiára
Az MTA új vendégkutatói programja keretében nemzetközi szaktekintélyek szeptembertől több hónapot töltenek Magyarországon.
Különösen fontos a tehetségek támogatása, hiszen Magyarországnak a dualizmus kora óta az agyelszívás az egyik legnagyobb problémája – hangsúlyozta Rétvári Bence.
Elhunyt Márkus Éva szinkronrendező, a Balázs Béla-díjas alkotót életének 93. évében, július 20-án érte a halál.
Az összetartozás, a közös ügy támogatásának fontosságáról beszélt a honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján.
A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Programjában az összesen 1,25 milliárd forint támogatásból idén bölcsészettudományi pályázatok is nyerhettek. Dalos Anna és csoportja olyan XX. és XXI. századi zenei archívum létrehozására kapott támoga
Sétahajózás a tatai Öreg-tavon, hozzá a Hilltop üde muskotályai, chardonnay-ja és a nyári naplemente, ez volt az első napunk Tatán. Másnap a Pálmaházban, aztán a tó partján, meg a Kálvária alatti sok millió éves sziklák tövében is fogadkozott mindenki, id
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a gyerekek száma elhanyagolható – ezt a nem túl rózsás képet festették le a jövő Európájáról a Népesedési Világnap alkalmából tartott konferencián, ahol a lehetséges negatív forgatókönyvek mellett azért a helyzetet or
Marton Katalinnak, az MTA tudományos tanácsadójának ítélte oda az Információelmélet Nemzetközi Tudományos Társasága a Shannon-díjat.
Fontos cél, hogy gyarapodjanak a határon túli magyar közösségek; ehhez a magyarság fogyásához vezető problémák átfogó vizsgálata is szükséges.
Hagyományteremtő szándékkal díszvacsorát adott Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában négy ember tiszteletére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.