Májusra elkészülhet az új lélegeztető-rendszer prototípusa
Az innovációs tárca közleménye szerint a fejlesztés az Óbudai Egyetem szakembereinek munkáját dicséri.
Azoknak a diákoknak, akik így tanulnak tovább, az érettségit utólag, a szakmai vizsgáig kell megszerezniük.


A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében a kormány újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásáról döntött.


Bódis József, a felsőoktatásért is felelős államtitkár elmondta, hogy a világ egyetemeinek 48 különböző képzési területét vizsgáló listára tíz magyar intézmény is felkerült.

Kiemelte: a magyar egyetemek az elmúlt tíz évben egyre versenyképesebb diplomát adnak, a foglalkoztatás általános bővülésével mára gyakorlatilag megszűnt a diplomás munkanélküliség.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, az Eurotransplant országai között Magyarország három szerv vonatkozásában is ezüstérmes: a szív-, a vese- és a májtranszplantációban is.

A módszer alapjául szolgáló lézer, illetve lézeres méréstechnika kifejlesztése hat éve kezdődött, a fent említett kísérletek pedig 2018–2019-ben zajlottak.

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg hazánkban, de a hatóságok minden szükséges óvintézkedést megtesznek a fertőzés behurcolása ellen és a Kínából hazatért magyarokat is alaposan megvizsgálják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.