A 28-szoros válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely a Mandiner című lapnak adott interjút. Ebben a nyilatkozatában azt mondta, hogy tizenhat új játékos érkezett meg a Nyíregyházához, s mind a tizenhat ugyanannak a menedzserirodának a segítségével. Rudolf ebben a nyilatkozatában határozottan cáfolta, hogy a jövőben ő lenne a Spartacus sportigazgatója. Az egykori válogatott játékos amúgy Nyíregyházán született, ezer szállal kötődik a városhoz.

Rudolf Gergely alaposan mellélőhetett
Rudolf Gergely bírálta a klub jelenlegi vezetését. Megemlítette azt is, hogy az elmúlt nyáron zajlott átigazolások szerinte azt mutatják meg, hogyan nem lenne szabad működnie egy klubnak.
Kijelentette, hogy a városban minden adott lenne egy jó klub működéséhez, de nem úgy, ahogy a dolgok jelenleg zajlanak.
Azt is elmondta, ha ő lenne a sportigazgató, akkor mindent bevetne, hogy a meglévő és szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerét bevesse az átigazolások terén is.
A megyei napilap mindent cáfolt
Egy pénteken megjelent cikk azonban azt írta, hogy Rudolf ebben a kérdésben nem mondott igazat. Kiderült, hogy sem a Rudolf által mondott számadat nem felel meg a valóságnak, s az sem, hogy az új játékosok ugyanattól a menedzserirodától érkeztek volna meg. Kiderült, hogy tizenhat helyett csak tizenhárom új játékosa lett a Spartacusnak 2025 nyarán.
Az alábbi listán szerepelnek az érintett játékosok, mellettük zárójelben pedig az őket képviselő menedzser vagy játékosügynökség neve látható. Ebből kiderül, hogy tizenegy labdarúgóra összesen nyolc menedzser/ügynökség jut, továbbá a lap megtudta, hogy Bojan Sankovic és Nemanja Antonov magukat képviselték a tárgyalások során, ők menedzserrel nem dolgoznak együtt.
A Nyíregyháza Spartacus FC 2025 nyarán szerződtetett játékosai (zárójelben a menedzserek, illetve az irodák)
- Kovács Dániel (The Pats)
- Májer Milán (Sultz Levente)
- Katona Levente (Nánási Balázs)
- Bojan Sankovic (menedzser nélkül)
- Katona Bálint (F-Group)
- Eneo Bitri (Franci Bode)
- Dorian Babunski (Aleksandar Bajevski)
- Manner Balázs (Zombori Zalán)
- Kersák Roland (Nánási Balázs)
- Nemanja Antonov (menedzser nélkül)
- Katona Mátyás (F-Group)
- Stefanos Evangelou (Stipe Lapic)
- Bright Edomwonyi (Stipe Lapic)
A téli átigazolási időszakban további négy új játékos érkezett az NB I-es klubhoz.
- Muhamed Tijani (Diamond Sports)
- Meldin Dreskovic (F-Group)
- Marko Kvasina (Argentum Sport)
- Vane Jovanov (Alpha Football Agency)
A listából egyértelműen látszik, hogy szó nincs arról, amit Rudolf Gergely mondott, azaz az egykori válogatott labdarúgó nyilatkozata nem fedte a valóságot.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!