Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy nyilvános megemlékezést tartanak pénteken este hat órától a Hősök terén, miután Fenyő Miklós január 31-én, tüdőgyulladás szövődményei miatt meghalt.
Fenyő Miklós emléke: nagyon úgy tűnik, hogy hihetetlenül látványos lesz az esti búcsú a Hősök terén
Hetvennyolc éves korában érte a halál a magyar legendát, ma tartanak gyertyagyújtást az emlékére.

Írtunk arról is, hogy Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly úgy döntött, nem vesz részt a gyertyagyújtáson, a bejegyzésében Szikora azt írta, ő a lelkében gyújt gyertyát a rock and roll hazai legendájáért.
…A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég…
Azóta egyébként törölte a bejegyzését Szikora és Novai is, ugyanis több Hungária-rajongó is jelezte hozzászólásban, hogy – finoman szólva – nem értenek egyet az indoklással. Erről alább bővebben is olvashat.
További Belföld híreink
Most pedig új fordulatot vett az ügy, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy elképesztően látványos estére számíthat, aki a Hősök tere felé veszi az irányt. Az egyik közösségi oldal amerikai autós csoportjában arra hívják a többi tulajdonost, hogy menjenek el ők is az eseményre. A kommentekből kiderül az is, hogy az eseményt bejelentették, és engedélyt is kaptak a felvonulásra. A csoporttársakat az alábbi fotóval hívják gyülekezni.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pénzt, fegyvert és katonát követelnek Magyarországtól
Brüsszel a konfliktus folytatását erőlteti.

Orbán Balázs: A Barátság kőolajvezeték elzárása egyértelmű politikai nyomásgyakorlás
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy véli: politikai zsarolás zajlik Magyarországgal szemben.

Leszakadt egy épületelem az Andrássy úton + videó
Egy épület homlokzatának darabja zuhant le az Andrássy úton a buszmegálló és járókelők közelébe, a helyszínt lezárták.

Deák Dániel szerint irreálisak a Medián januári adatai
Rengeteg a módszertani gond a kutatócég adataival.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pénzt, fegyvert és katonát követelnek Magyarországtól
Brüsszel a konfliktus folytatását erőlteti.

Orbán Balázs: A Barátság kőolajvezeték elzárása egyértelmű politikai nyomásgyakorlás
A miniszterelnök politikai igazgatója úgy véli: politikai zsarolás zajlik Magyarországgal szemben.

Leszakadt egy épületelem az Andrássy úton + videó
Egy épület homlokzatának darabja zuhant le az Andrássy úton a buszmegálló és járókelők közelébe, a helyszínt lezárták.

Deák Dániel szerint irreálisak a Medián januári adatai
Rengeteg a módszertani gond a kutatócég adataival.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!