A Liverpool legeredményesebb játékosai az idényben:
- Hugo Ekitiké 19 pont (15 gól + 4 gólpassz)
- Szoboszlai Dominik 15 (8+7)
- Florian Wirtz 14 (6+8)
- Mohamed Szalah 12 (6+6)
- Cody Gakpo 11 (7+4)
Wirtz a BBC-nek adott hosszabb interjúban beszélt a kezdeti nehéz időszakról, ami lelkileg megviselte, önbizalomhiánnyal is küszködött.
– Azonnali sikert akartam, de nem ment – ismerte el. – Mentálisan erősnek kellett maradnom, és hinnem kellett magamban, hogy egyszer összeáll minden. Azt mondogattam magamnak: „Németországban olyan jól játszottál, nem felejthettél el mindent!”
Óriási lépés volt neki Liverpool
Wirtz számára a beilleszkedés sem ment könnyen, mert alapvetően nagyon zárkózott személyiség. Ez már gyerekkorában is megmutatkozott.
– A szüleim mindig azt mondják, hogy nagyon félénk voltam, és mindig a nővéreim mögé bújtam – mesélte, majd arra is kitért, hogy amikor hat-hét éves korában a tehetsége miatt nagyobb csapatok figyeltek fel rá, és végül a Kölnhöz igazolt, azt is nehezen élte meg:
Hat- vagy hétéves voltam. Már akkor is választanom kellett a Bayer Leverkusen és a Köln között. Mindkét klubnál edzettem, mert a szüleim azt mondták, próbáljam ki, mivel nagyon félénk kisfiú voltam. Nem akartam odamenni, és új srácokkal megismerkedni, csak a régi csapatomnál akartam maradni a barátaimmal.
De nem kerülhette el a sorsát, a tehetsége többre sarkallta. Kölnből előbb Leverkusenbe került, onnan pedig már német bajnokként, válogatottként, 140 Bundesliga-meccsen 35 góllal és 47 gólpasszal a háta mögött igazolt Liverpoolba. De sokan nem értették meg, hogy neki az országváltás önmagában is óriási lépés volt, hiszen 22 éves koráig még Németországon belül is csak egy negyven kilométeres körön belül élt.
Wirtz másik titka: Szoboszlai, Kerkez és a padel
Wirtz a BBC-s interjúban kiemelt néhány játékostársat, akik segítették a beilleszkedését. Itt került elő Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos neve is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!