Kigyulladt egy rendőrautó Budapesten, öntudatlan volt a járőr
Három ember, közöttük egy rendőr megsérült, amikor egy rendőrautó egy másik járművel ütközött vasárnap hajnalban Budapesten.
Nyolcvanöt embert keresnek még a mentőalakulatok a St. Thomas Aquinas nevű Fülöp-szigeteki komp balesete nyomán.

Meghalt az a férfi, akit eddig tisztázatlan körülmények között elütött a Szeged felől érkező InterCity vonat vasárnap délelőtt a fővárosban.

Négy ember vesztette életét, negyvenkilencen pedig megsebesültek szombaton egy kelet-szibériai folyón.

Egy német turista életét vesztette, egy gyermek pedig súlyosan megsérült szombaton Velencében, amikor egy gondola és egy motoros vízibusz (vaporettó) összeütközött.

Öt, ebből egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely 12 óra után pár perccel történt Eger mellett a 25-ös számú főúton szombaton.

Lezárták az M7-es autópályát az érdi lehajtónál a Balaton felé vezető oldalon egy újabb baleset miatt szombaton késő délelőtt, és baleset történt a 30-as kilométernél is.

Baleset történt szombaton az M7-es autópályán a Balaton felé tartó irányban a 62-es kilométernél Székesfehérvárnál, torlódás alakult ki, de a pályát várhatóan nem kell lezárni.

A szombat reggeli értesülések szerint legkevesebb 35-en haltak meg és még mindig több mint 200 embert keresnek azt követően, hogy teherhajóval ütközött és elsüllyedt egy komp pénteken éjszaka a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Cebu-sziget közelében.

Emberöléssel és kannibalizmussal vádolnak Oroszországban két vadászt, akik eltévedtek és négy hónapon át bolyongtak a tajgában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.