Gyermekével a kocsiban okozott balesetet az ittas sofőr
Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött a 451-es úton Szentes határában pénteken délután.
Ügyeleti rend szerint működnek az egészségügyi szolgáltatók és a patikák a négynapos ünnepi hétvégén, a közösségi közlekedés rendje is változik.

Beszorult a lába a díszletek közé: súlyos sérüléseket szenvedett egy színész a Pókember Broadway-musical csütörtök esti előadásán.

Megszűnt az útzár a 7-es főút siófok-sóstói felhajtójánál, ahol péntek délután két autó ütközött össze.

Két személygépkocsi összeütközése miatt lezárták a 7-es főút fél pályáját a Siófok-sóstói felhajtónál. A forgalom felváltva haladhat a két irányba.

Egy ember meghalt és egy másik megsérült abban a balesetben, amely kora reggel történt a 4623-as úton, Szentkirály és Tiszakécske között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője péntek reggel.

Eljárást indítottak az Örs vezér téri autós gázoló ellen.

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 32-es utat Szolnok és Zagyvarékas között.

Szülők tiltakoznak a kővágószőlősi iskolaigazgató ellen.

Baleset miatt lezárták a 46-os utat Mezőtúr és Gyomaendrőd között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.