Tragikus balesetben elhunyt Michael Ballack fia
A hírt a család nem erősítette meg, de a Chelsea már kifejezte együttérzését egykori játékosának.
A helyszínen a tűzoltók és a vasúti szakemberek mellett pszichológusok is segítik a munkát.

Kövér László házelnök és Tóth László vezérőrnagy elismerését fejezte ki a művelet résztvevőinek.

A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben.

A Croodék második részében minden propagandisztikus üzenet benne van, amit korunk ránk akar testálni.

A Black Lives Matter nevű szélsőséges szervezet agymosással felérő módon fanatizálja a bűvkörébe vont hírességeket.

Jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt kellett a helyszínre érkezniük.

Ezek a világhírű emberek olyan halált haltak, amilyet az ember még a legrosszabb ellenségének sem kívánna.

Folyamatosan ellenőrzik a létesítményeket a fogyasztóvédelem szakemberei, hogy a szülők a nyári táborokban is biztonságban tudhassák a gyermekeiket.

A Niki Lauda életét feldolgozó riportkönyv elolvasásával megszabadulhatunk a versenyzőlegenda köré halmozódott sztereotípiáktól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.