Újabb vaklárma – nem találtak bombát a Westendben
Hamis volt az a bombariadó, amely miatt tegnap este teljesen ki kellett üríteni a Westendet - értesült a HavariaPress.
Ezen a héten az Országház volt a legfőbb célpontja a riadalomkeltőknek, tegnap pedig a Keleti pályaudvart fenyegették meg robbantással. Az elfogott telefonálókra a rendőrség ráterheli a kivonulás költségeit, és a kiürített üzletek tulajdonosai is kártérít
Bombafenyegetés miatt kellett kiüríteniük a rendőröknek egy nagyáruházat pénteken este Miskolcon.
Újabb hamis riasztás történt a fővárosban, ezúttal a Keleti pályaudvarnál. A kiérkező rendőrség kilenc óráig átvizsgálta az épületet, de semmilyen robbanószerkezetet nem találtak.
Egy 10 éves kisfiú fenyegetése miatt kellett kiüríteni július 10-én a Nyugati pályaudvart.
Őrizetbe vették a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik feltételezett tettesét a közép-angliai Birminghamben – közölte a brit Sky News hírtelevízió. A televízió szerint a férfi a szomáliai Yasin Hassan Omar.
Kifizetteti a Budapesti Rendőr-főkapitányság a „viccelődő” telefonálóval (az elkövető egy 14 éves kislány) azt az kárt, amelyet azzal okozott, hogy bombatámadással fenyegette meg a Parlamentet. A BRFK sajtóosztályának tájékoztatása szerint ez
Bombariadót rendeltek el a Parlamentben és az East-West Business Centerben kedden. A BRFK közlése szerint egyik épületben sem találtak robbanószert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.