Bombariadó Kecskeméten is
A debreceni bankban történt bombariadó után hasonló fenyegetés miatt pénteken este Kecskeméten egy nagyáruházat is ki kellett üríteniük a rendőröknek.
Bombariadó miatt kiürítették és átvizsgálják Budapesten a Moszkva téri postát csütörtök este. A Krisztina körúti épület ügyeletére feltehetően egy gyerek telefonált be, azt közölve, hogy a postán bomba van.
Bombariadó volt Szarvason egy ipartelepi üzemben. A július 7-i londoni merényletek óta láthatóan szaporodnak a hasonló esetek. Az eddigi tapasztalat szerint csak a fokozott terrorérzékenységet meglovagoló fenyegetők tettei komoly pluszterheket rónak az ál
Több millió forintjába kerül a magyar államnak a fokozott terrorellenes védekezés, hiszen mint megtudtuk: egy bevásárlóközpont területének átvizsgálása akár milliós nagyságrendű is lehet, ám még egy egyszerűbb esetnek tűnő riasztásért is több százezer for
Bombariadó miatt kiürítették a Déli pályaudvart – hangzott el az Info Rádióban. A bejelentés, miszerint szombaton kilenc órakor robban a szerkezet, telefonon érkezett a tűzoltókhoz. Mivel az illetékesek nem találtak bombát, visszaadták az utasforgal
Valószínűnek nevezte a London elleni újabb merényletet tegnapi nyilatkozatában a Scotland Yard főparancsnoka. Mindeközben kiürítették Leeds városának egy részét, és bombariadót rendeltek el a varsói metróban is.
Valóságos terrorhullám söpört végig tegnap Európán. A londoni merényletek feltételezett elkövetői utáni hajszában a brit rendőrség kiürítette Leeds város egyik negyedét.
Bombariadó volt hétfőn délután egy debreceni nagyáruházban - számolt be a HavariaPress.
Bombariadó volt hétfőn délután egy debreceni nagyáruházban - számolt be a HavariaPress.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.