Befejeződött a kétmilliárdos fejlesztés Józsefvárosban
Az útépítések mellett 50 fát ültettek el, 30 kerékpártárolót helyeztek ki és 5 épület kapott díszkivilágítást.

Két tömegverekedés is kitört csütörtök éjszaka Budapest belvárosában. Az elkövetők egy része ismeretlen állampolgárságú, egy férfit combon szúrtak.

Egy átlagos garázs ára 1,75 millió forint volt tavaly Budapesten. Ugyanezért az ezredfordulón 1,4 millió forintot, míg a csúcson – 2006-ban – közel 2 millió forintot kértek és adtak is.

A labdarúgó-Európa-bajnoksághoz hasonlóan az olimpia alatt is ellenőrzik a vendéglátóhelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

Átadták az ország első mobil rendőrőrsét kedden a főváros VIII. kerületében.

Kevés kétségünk akadt azt illetően, hogy Kovács István meg fogja nyerni az atlantai olimpiát. Neki még kevesebb. Utóbb elárulta, amint végigböngészte a harmatsúly mezőnyét, már tudta, ő itt csak veszíthet. De persze győzni fog. Ezért aztán a világért ki n

Tizenkét önkormányzati lakást adott át a józsefvárosi önkormányzat a Belügyminisztériumnak pénteken, a felújított lakásokba a VIII. kerületben szolgáló rendőrök költözhetnek be.

Együttműködési megállapodást kötött pénteken a Fővárosi Kormányhivatal és a VIII. kerületi józsefvárosi önkormányzat.

Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművészt június 28-án délután 4 órakor búcsúztatják a kelenföldi Szent Gellért-plébániatemplomban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.