A szerencsi Jótékonysági polgári bálon vett részt szombaton este Szentkirályi Alexandra, miután korábban részt vett Miskolcon a háborúellenes gyűlésen.

A fővárosi Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán számolt be az eseményről, amelyet a Koncz család hagyományai alapján 2005 óta minden évben megrendeznek.
Ez a csodálatos este évről évre összeköt bennünket a közösség javáért
– írta bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.
Az est bevételeit idén a Szülők Háza – Szerencs–Ond Fejlesztőház és Családi Központ támogatására fordítják.
A cél, hogy egy helyen, könnyen elérhető módon biztosítsanak segítséget a gyermekeknek és családjuknak, különös tekintettel azokra, akik kevesebb eséllyel rendelkeznek, és akik eddig nehezebben jutottak korai támogatáshoz.
Szentkirályi Alexandra megköszönte a meghívást Koncz Zsófiának, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának, és elismerően szólt a munkájáról is.
Zsófi napról napra megmutatja, milyen egy jó képviselő: aki közösséget teremt a választókerületében, és senkit nem hagy magára
– fogalmazott.
Borítókép: Koncz Zsófia és Szentkirályi Alexandra részt vett a szerencsi Jótékonysági polgári bálon (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!