A Fidesz a magyar érdekeket képviseli, ezzel szemben a Tisza Párt a külföldi elit pártja, mely mögött globalista erők állnak – jelentette ki a Fidesz budapesti elnöke a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának csütörtök este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint azt kell látni, hogy Orbán Viktor a világpolitika fontos szereplője, aki „beszéli azt a nyelvet”, ahogy ma a politika Európában zajlik, ez pedig „az erő nyelve”, és egyértelműen kiáll a magyar érdekek mellett.
Ezzel szemben a Tisza pártnak és Magyar Péternek az a fontos, hogy szeressék Brüsszelben, nem képesek kiállni a magyar érdekek mellett
– tette hozzá.
Mint mondta, a Fidesznek komoly jelöltjei vannak, részükről extra erőfeszítésre van szükség a választáson, a Tisza párt mögött viszont globalista erők állnak.
Szentkirályi Alexandra véleménye szerint a baloldali közvélemény-kutatók által publikált anyagok valójában inkább kampányeszközök, és nem valódi közvélemény-kutatási célt szolgálnak.
Kiemelte, ukrán elemzők is beszéltek arról, hogy „nem kell olyan komolyan venni azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek Magyar Péter nagyfokú előnyét mutatják, mert ezek fizetett forrással rendelkező intézetek”.
A politikus hozzátette, a méréseik alapján a Fidesz politikusainak van okuk az optimizmusra.
„Azt gondolom, hogy nekünk vannak országosan és Budapesten is és a miniszterelnöki képességeket tekintve is a egyértelműen fajsúlyosabb, komolyabb jelöltjeink” – jelentette ki.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, a Fidesz nem mond le Budapestről, „hatalmas erőbedobással dolgozunk”.
Úgy vélte, a választók végig fogják gondolni, hogy mit képes hozni egy olyan út, ami sokszor határozott nemet mondást jelent Brüsszelben, de igent a magyar érdekekre.
Orbán Viktor miniszterelnöksége azt jelenti, hogy mi nem akarjuk odaadni a pénzünket Ukrajnának
– hangsúlyozta.
A Fidesz politikus kifejtette, hogy erős budapesti eredmény nélkül nem lesz erős parlamenti felhatalmazásuk, a kétharmadhoz erős felhatalmazás kell Budapesten is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!