A magyar vármegye hagyománya és jövője
A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt.
A parlament a héten tárgyalja a frakciófinanszírozásról szóló javaslatot is.

„Az itt élő emberek ma világosan elmondták a véleményüket.”

A 2019-ben megválasztott polgármesterek is kitöltik a mandátumukat.

A konkrét kérdéssel Baranyi még nem állt a nyilvánosság elé, a képviselő-testület azonban csökkentette a kezdeményezéshez szükséges támogatók számát.

A Transparency International jogi igazgatója szerint azzal, hogy Magyarország bevezeti az EP vagyonnyilatkozati rendszerét, a rossz megoldást még rosszabbra cseréli.

Egy új szabályozás megtiltaná, hogy hozzáférhessen minősített adathoz olyan képviselő, aki nem tett esküt.

A vármegyék megsemmisítésére a baloldal a Tanácsköztársaság alatt tett először kísérletet, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt véghez vinnie.

Hazánk alkotmányos létének egyik fő kincse a szólás szabadsága, a másik a vármegyei municípium.

Karácsony Gergely sietve jelezte, belőle nem lesz szolgabíró, a DK Lúdas Matyit hiányolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.