A közmédia lett a nemzeti konzultáció kiemelt partnere
A közmédia útján széles körű lesz a társadalmi egyeztetés.
Minden idők legolcsóbb nemzeti konzultációja jön, a kérdéseket széles körben egyeztetik majd – mondta a fideszes politikus.

A miniszterelnök a magyar érdekek és a szuverenitás védelmét nevezte a kormányzati munka vezérelvének.

A Fővárosi Közgyűlésben felszólalt miniszterelnök szerint Budapest sikere tegnap is, ma is, holnap is nemzeti érdek.

Számítanak mindenkinek a véleményére, amelyet különféle netes felületeken várnak november közepétől.

Kétszer vonultak utcára a tüntetők, majd visszavonták a javaslatot. Benyújtották a jövő évi költségvetést, családtámogatási akcióprogram indul.

2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten – mondta az Emmi parlamenti államtitkára.

Fél óra alatt vége lett, jóval kevesebben voltak, mint az előző alkalmakkor.

Az NGM kezdeményezte a távközlési törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását.

Januárban indul az egyeztetés a szolgáltatókkal és a szakmai szervezetekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.