Novák Katalin: Még szélesebb kör számára lesz elérhető a babaváró támogatás
A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.
Szakértők hangsúlyozzák, hogy az igénylést megelőzően jó eséllyel el lehet intézni, hogy még a legszigorúbbnak tűnő előírásoknak is megfelelhessünk.

„Készen állunk arra, hogy július 1-jével zökkenőmentesen induljon ez a támogatási forma” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a vonatkozó igazolásokat már most is be lehet szerezni a kormányhivatalokban.

A kormánypárt alelnöke Berlinben egy fideszes delegáció élén találkozott a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) több vezető politikusával.

Novák Katalin elmondta: a tábor programjai évről évre tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek a nyári vakáció heteiben.

A munka és a családi élet egyensúlyáról rendezett szakmai fórumot a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, amelyen a családügyi államtitkár elmondta: hatalmas lehetőség rejlik a fiatal édesanyák foglalkoztatásában.

A kormány azon dolgozik, hogy a munka-család egyensúly minél inkább megvalósuljon, ezt segíti a munkahelyvédelmi akció, a gyed extra, a bölcsődefejlesztések és a januárban életbe lépő nagyszülői gyed.

A magyarok és a németek között szövetség köttetett harminc évvel ezelőtt a határnyitáskor és a berlini fal leomlásakor – mondta az államtitkára a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület új irodájának megnyitóján.

Az államtitkár szerint a kormány komoly anyagi segítségén túl szükség van a családbarát szemlélet megjelenítésére, a közösség elismerésére is, és ebben segíthet a média.

Fontos, hogy a magyar és a német politikusok minél többet beszéljenek egymással – hangsúlyozta Novák Katalin , hozzátéve, hogy éppen ezt szolgálta a Hessen tartományi nagyvárosban hétfőn tett látogatása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.