Egyre több gyógypedagógus tud segíteni a problémás gyerekeknek
A gyógypedagógusnak készülő hallgatók létszáma megduplázódott az elmúlt években, a már pályán lévő szakemberek pedig csaknem hetven százalékkal lettek többen 2010-hez képest.
Az államtitkár elmondta, hogy a Srí Lankán a keresztény közösségeket ért iszlamista támadás áldozatainak a magyar kormány húszmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel.
Feladat, hogy a kormányablakok minden településen elérhetők legyenek, amivel a nagyvárosok és a falvak lakosai egyenlő feltételek között intézhetik ügyes-bajos dolgaikat.
A Modern városok program keretében újjáépítik Tatabányán az ötvenéves József Attila Megyei Könyvtárat, a csaknem három milliárd forintos beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a nemzet jövőjét és utánpótlását keressük a gyermekekben és a fiatalokban, akkor őket ma nagyobb számban a vidéki kistelepüléseken találjuk meg.
Haszan F. szír terroristáról kiderült, hogy menedékjogot kapott Görögországban, és brüsszeli migránskártyát is találtak nála – mutatott rá Hende Csaba a parlamentben.
Jelentős többséggel megszavazta hétfőn a parlament a családok támogatását célzó akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az ellenzéki pártok „a nemzeti kishitűség programját” hirdették meg.
Rétvári Bence államtitkár közlése szerint az érdeklődő diákok, hallgatók és pedagógusok összesen hét célország közül választhatnak.
A parlament hétfői ülésnapján elhangzó kérdések egyikére válaszolva az államtitkár elmondta: a rendőrség eredményes munkájához szükséges források szerepelnek a költségvetésben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.