Országszerte a kommunizmus áldozatai előtt tisztelegnek
A központi programok keretében a Terror Háza Múzeumban egész nap rendkívüli történelemórával és csoportos tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, a Hősök falánál gyertyagyújtással emlékeznek.
Sokan gondoljuk, hogy változásra van szükség Európában, hogy az európai vezetők ne szégyelljék a kereszténységüket, hanem legyenek rá büszkék – mondta köszöntőjében Rétvári Bence.

Rétvári Bence hangsúlyozta: Európát a sokféle nyelv, kultúra, irodalom, népmesekincs és konyha jellemzi, de mindennek gyökere a kereszténység.

A praxisközösségekben részt vevő szakemberek nemcsak a betegekkel foglalkoznak, hanem betegségmegelőzéssel, életmód-tanácsadással, szűrésekkel is.

Az idegennyelv-tanulás hatékonysága nem csak a csoportlétszám nagyságán múlik, a kormány számos célzott intézkedéssel segíti a fiatalok nyelvtanulását.

Az elmúlt években nemcsak a nyugdíjak összege nőtt hazánkban, hanem a különböző intézkedéseknek köszönhetően a vásárlóerejük is javult.

Végre Magyarországon megtermelődik az a költségvetési bevétel, amivel folyamatosan növelhető a családok támogatottsága – mutatott rá az államtitkár.

Rétvári Bence azt mondta, 2010-ben nem volt biztató sem a nyugdíjasok, sem a nyugdíjkassza helyzete, akkor ugyanis körülbelül 400 milliárd forintos lyuk volt a nyugdíjkasszában.

Az államtitkár a Tanácsköztársaságról szóló konferencián párhuzamot vont a száz évvel ezelőtt történtek és a mai politikai helyzet között.

Hazánkban eddig a magáncégek erőszakos marketingtevékenységükkel torz tankönyvrendelési gyakorlatot alakítottak ki, amelynek kormányzati felszámolása most zajlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.