Gyurcsány után Bajnaiék most a drogliberalizációról sumákolnak
Míg Juhász Péter részt vett egy szombati, drogliberalizációért tartott tüntetésen, addig az Együtt 2014 nem támogatja a könnyítést. Úgy tűnik, Bajnaiék ismét sumákolnak.
Határozatot hozott a kormány a magyarországi holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó jövő évi programokról.

Akciót indít a devizahitelesek megsegítésére a Jobbik, az egyiptomi keresztényüldözés miatt emelte fel szavát a KDNP, a biztonságot hiányolta az MSZP, a Fidesz pedig számokat sorolt – napirend előtt a parlamentben.

A 80 évnél idősebb emberek otthoni ellátását és gondozását célzó programot indít a KDNP, amely a kezdeményezést országossá tenné.

A kormányváltás óta összesen tíz alkalommal kérették be a Külügyminisztériumba a szomszédos országok nagyköveteit.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az egyes külhoni magyar nemzetrészekre jellemző autonómiaelképzelések mindegyikére van példa az Európai Unióban.

A gyarapodást nevezte a Kárpát-medencei magyar közösségek legfontosabb jövőbeni feladatának Kövér László a horvátországi Pélmonostoron szombaton.

Az Ukrajnával közös történelmi kapcsolatok a gazdasági együttműködésnek is megágyaznak – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön a Parlamentben.

Szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik az ukrán kormányfő. Mikola Azarov csütörtökön tárgyal magyar kollégájával, Orbán Viktorral.

Csehországban is lehetővé teszik a kettős állampolgárságot. A kormány tervezetét szerdán hagyta jóvá a prágai képviselőház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.