Semjén Zsolt: Kutya kemény feladat lesz az újjáépítés + Videó
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint „kutya kemény feladat” lesz, de az emberek segítségével újjá lehet építeni Magyarországot.

Magyarország erkölcsi megújulása, belső egyesítése nélkül nem lehet határokon átívelő nemzeti integrációt megvalósítanunk. A jelenlegi hatalmi elit határainkon belül is a szórványosodás útjára taszította a magyarságot, de az értékközpontú jobbközép kor


Iránytű rovatunkban hétről hétre a tágabb közélet ügyei iránt érdeklődő olvasóinknak nyújtunk – már csak terjedelmi okokból is önkényes – válogatást azokból a jövő heti programokból, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak jelenünk és közelmúltunk m


Az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott Martonyi János korábbi külügyminiszter a Látleletek 2010 tavaszán címmel pénteken, a fővárosban rendezett konferencián. Ugyanitt Semjén Zsol

Készen állunk a Fidesz történetének egyik legnagyobb kihívására, arra, hogy lezárjuk az elmúlt nyolc sötét esztendőt, és megnyissunk egy új korszakot – jelentette ki tegnap Kövér László, miután a legnagyobb ellenzéki párt országos választmánya elfogadt

Mindszenty emlékérmet adományozott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek és Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökének vasárnap a Mindszenty Társaság; Czene-Polgár Viktória történész, levéltáros munkásságát kutatói ösztöndíjjal

Széles konszenzussal módosítani kell az egyházalapítási törvényt, mert a mostani helyzet tarthatatlan – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke lakossági fórumon Ajkán péntek este.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.