

Röviden

Semjén: Az állami vagyon nagy részét a volt kommunisták lopták el
A Gyurcsány-kormány uniós politikáját bírálta egy brüsszeli tanácskozáson a Keszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Zsolt arról is beszélt, az egykori szocialista országokban a magukat baloldalinak mondó pártvezetők retorikájában visszaköszön a szocialis

Gyurcsány a külügyeket magyarázta
Az Egyesült Államokkal és az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok javításáról, valamint új külpolitikai stratégiáról beszélt tegnap napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc. A Fidesz szerint szép dolog jóban lenni az amerikaiakkal és az oroszokk

Gyurcsány másról beszélt

Gyurcsány az új külpolitikai prioritásról – Göncz csak tapsolt
Rendhagyó módon a kormányfő vázolta fel a parlamentben az általa szorgalmazott új magyar külpolitika irányvonalait, míg Göncz Kinga külügyminiszter csupán végighallgatta a beszédet. Ellenzéki képviselők a határon túli magyarság irányában tanúsított, valós

Elemzés

Elemzés
A választási vereség megihlette a jobboldali ideológusokat, politológusokat, hivatásos és „pályakezdő” programadókat, élhetetlen és megélhetési véleményformálókat, a pártos elkötelezetteket és a rokonszenvező függetleneket, az útkereső kívülál

Régi az új ellenében

Demszky–Tarlós párviadal Budapestért
A várakozásoknak megfelelően, közös szabad demokrata–szocialista főpolgármester-jelölt lesz a 16 éve regnáló Demszky Gábor az önkormányzati választásokon. A legtöbb kerületben szintén közös támogatású, de nagy többségében a szocialisták által delegá
