A mézes csóktól a legényfogó levesig – szerelmi varázsételek a magyar konyhából

Volt, aki hajszálat sütött a pogácsába, más vért cseppentett az ételbe, hogy örökre összetartozzon kiszemeltjével. Ma ezek a bizarr praktikák már eszünkbe sem jutnának, de a szerelmi varázsételek alapgondolata ismerős: az étel kapcsolatot teremt. Ezekből a fogásokból most néhányat közelebbről is megnézünk.

Forrás: fortepan/Hanser Mária

Szerelmi varázsételek a magyar konyhában

A régi magyar hiedelmek szerint az étel nemcsak táplált, hanem kapcsolatot is teremtett. Az egyik legelterjedtebb elképzelés az volt, hogy aki eszik valakiből – akár csak jelképesen –, az kötődni kezd hozzá. Ebből a gondolatból nőtt ki az a gyakorlat, amelyet a néprajz „megétetésként” emleget: a vágy tárgya olyan ételt vagy italt kapott, amely valamilyen módon hordozta a készítőjének jelenlétét.

Mai szemmel egészen elképesztő dolgokhoz folyamodtak a kétségbeesett szerelmesek. A pogácsába, lepénybe vagy italba kerülhetett hajszál, szőr, izzadság, sőt vér vagy anyatej vagy a lány ruháján átszűrt tej – mindaz, amit a testhez, az életerőhöz, az intimitáshoz kapcsoltak. A cél az volt, hogy az étel révén létrejöjjön egy láthatatlan kötelék két ember között.

Lányok főznek: talán vacsorát, talán szerelmi varázsételeket. (Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar)

Bájitalok 

Ha minden kötél szakadt, bájitalt is főztek. A régi gyógynövényes könyvek lapjain jól látszik, hogy elődeink pontosan tudták, mely fűszerek hevítenek, melyek élénkítenek, és melyekkel kell óvatosan bánni. Méliusz Juhász Péter 1578-ban a beléndekről és a nadragulyáról ezt írta:

Gonosz fű mind a kettő, tisztán bolonddá teszi az embert.

Nem véletlen, hogy a korabeli fürdőkben meggyújtott beléndekmaggal füstöltek az orgiák idején.

Zelenyák János lekéri plébános 1908-as gyógynövényes könyvében a zellerről, a spárgáról, az édesköményről és az ánizsról is feljegyzi izgató hatásukat.

Egy 1864-es recept (Magyar Gazdasszony) „amor lé” címen csupa vágyfokozó fűszerből álló italt ír le: fahéj, szegfűszeg, szerecsendióvirág, levendula, keserű mandula, citromhéj, borszesz, muskotálybor került bele, hosszú hetekig érlelték és kárminnal festették vörösre. Csáky Sándor 1929-ben megjelent könyvében pedig egy 1845-ös bájitalreceptet idéz, amelyet akkor főztek, „ha a férj idegei elernyedtek, elbágyadtak”. Ehhez 1,75 dkg fehér mákmagot, ugyanannyi zabot, 5,25 dkg őrölt borsot, kevés borágót és fehér mályvagyökeret kell 2,4 liter vízben főzni egy órán át, majd 3,5 dkg ribizlivel és lekvárral elkeverni. A megétetésnél alkalmazott módszereknél mindenképp kíméletesebb.

Édes csókok ajándékba

Lehetett továbbá legényt fogni tárkonyos ragulevessel és lepénnyel. Vagy lekváros szerelmeslevelet küldeni. A legismertebb ehető szerelmi ajándék pedig talán a mézeskalács szív. Vásárokon, búcsúkban, ünnepeken adták kézről kézre, gyakran tükörrel, cukormázzal díszítve, felirattal ellátva. De csókot is lehetett sütni. 

A 19. század végének egyik leggazdagabb forrása Rézi néni szakácskönyve (1876), amely csak úgy bővelkedik a különféle csókokban. Az alaprecept egyszerű: 14 dkg vaníliás cukrot 3 tojásfehérje felvert habjával és 14 dkg finomra vágott mandulával kevernek ki, majd lassan, alacsony hőfokon sütőben szárítják. A csók ezután ízesíthető fahéjjal és szegfűszeggel, citromlével és kandírozott citrommal, de akár gesztenyével is. A vaníliás változatot tejszínhabbal és fagylalttal tálalták.

Bánffyhunyadi Hunyady Erzsébet szakácskönyvében (1924) még több ötletet olvashatunk a datolya- és birsalmacsóktól kezdve a kávéson át a mézes csókig. A porhanyós csók pedig így készült:

18 dkg lisztet táblán dörzsöljünk össze 14 dkg vajjal, aztán adjunk hozzá 12 dkg porcukrot, fél citrom reszelt héját és 3 tojás sárgájával gyúrjuk nagyon jól össze. Ekkor nyújtsuk el kisujjnyi vékonyra és szagassuk ki kis csókoknak. Mindegyiknek a közepét kissé nyomjuk be ujjunkkal és tegyünk oda egy-egy kis csomó kemény lekvárt. Körül a szélét tojással kenjük meg, az egészet hintsük meg cukros mandulával és tepsibe rakva, szép halványpirosra süssük meg.