Az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül kialakított román parcella építési engedélyének érvénytelenítéséért indított perben február 10-én hirdettek jogerős ítéletet. A Bákói Táblabíróság megalapozatlannak ítélte a Bákó megyei Dormánfalva fellebbezését, és az alapfokú ítéletet léptette jogerőre, amely érvénytelenítette a temető román parcellájának építési engedélyét, és a törvénytelenül felállított betonkeresztek és emlékmű lebontását rendelte el.
Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává a katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyenek a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután a székelyek ezt élőlánccal igyekeztek megakadályozni. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta: nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a névsorát felolvasták a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremónia részeként.
A nacionalista temetőfoglalók azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik – immár a hivatalos román álláspont szerint – nem is ott nyugszanak.
Borítókép: A Magyar Királyi 10. Honvéd Gyalogezred miskolci katonáinak a sírjai fölé a dormánfalvi önkormányzat által emelt betonkeresztek a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye átalakított magyar katonai temetőjében 2019. május 17-én. A román nyelvű felirat jelentése: Ismeretlen román hős (Fotó: MTI/Veres Nándor)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!