Ha a pénzszűkében szenvedő Észak-Korea hajlandó volna kicsit szélesebbre tárni kapuját a világ előtt – s ezzel párhuzamosan lemondani nukleáris arzenáljáról –, megalapozhatná kényelmes jövőjét.
Úgy, mint Vietnam tette az elmúlt negyedszázadban, midőn ősellenségből békés és prosperáló üzleti partnere lett az Egyesült Államoknak. Nem véletlen hát, hogy az amerikai és az észak-koreai vezetők éppen Hanoiban találkoznak: talán sikerül Donald Trumpnak eladni a vietnami modellt, bár egyáltalán nem biztos, hogy Kim Dzsong Un vevő lesz rá – kételkedik a CNN elemzője.
Pedig a példa kínálja magát, Vietnamnak nem kellett száműznie a kommunizmust ahhoz, hogy piaci reformok bevezetésével gazdasági virágzásnak induljon az ország. Mindez megvalósulhat, csak Phenjannak nemet kell mondania az atomra. Szakértők azonban óvatosak, s kétlik, hogy sikerre vezetne az „eladási kísérlet”. Észak-Koreában ugyanis jól tudják, miként működik a kapitalizmus és a piacgazdaság, éppen ezért mondtak nemet rájuk.
Tapasztalatukat onnan merítették, hogy Kim Dzsong Il korábbi vezető óta Kínától Amerikáig körutakkal, gyár- és tőzsdelátogatásokkal igyekeztek bemutatni a kapitalista ipart, s rávenni az észak-koreai felsővezetést a nyitásra.
Érdemes lenne Phenjanban tanulmányozni, hogy az amerikai–vietnami kapcsolatokban mi a jó Washingtonnak és Hanoinak. Észak-Koreának példaértékű lehet, hogy a kommunista Vietnam anélkül reformálta meg a gazdaságát, hogy demokratizálta volna politikai-társadalmi rendszerét, Amerika pedig rájött, hogy a kapcsolatok átértékeléséből is szépen lehet keresni – például a kereskedelmi forgalom megtízszerezésével.
A koncepció nem új, az Észak-Koreában tárgyaló amerikai szakértők már Bill Clinton elnök idejében megpróbáltak Vietnammal példálózni. Phenjan azonban mereven ragaszkodik nukleáris programjához. Megfigyelők szerint ennek birtokában Észak-Korea felsőbbrendű atomhatalomnak érzi magát, amelyet nem lehet csak úgy hasonlítgatni közönséges szegény országokhoz.
Másrészt a számító, hideg és brutálisan realista Kimnek és tanácsadóinak meggyőződésük, hogy hatalmukat a nukleáris elrettentés tartja fent. Ha ez nincs, a gazdaság mit sem ér, hiszen a „halottaknak nincs szükségük pénzre”.
