Spanyol hadihajó okozott újabb incidenst a gibraltári partoknál.

Szívszorító részetek derültek ki az ukrán toborzók által halálra vert magyar férfi utolsó nyilatkozatából
S. József halála megrázta a közvéleményt.
Spanyol hadihajó okozott újabb incidenst a gibraltári partoknál.
A gibraltári helyi kormány szerint a spanyol járőrhajó brit felségvizeken próbált utasításokat adni két brit kereskedelmi hajónak – jelentette az Europa Press spanyol magánhírügynökség a Gibraltar Chronicle beszámolójára hivatkozva hétfőn.
A cikk szerint a spanyolok azt közölték a part közelében horgonyzó brit hajókkal, hogy megsértették a „békés áthaladás” elvének előírásait, és felszólították őket, hogy hagyják el a spanyol vizeket. Amikor megjelent a brit haditengerészet hajója, a spanyolok elhagyták a helyszínt.
A történteket „ostoba játéknak” minősítette a gibraltári kormány egyik szóvivője, aki szerint ezt „azok játsszák, akik nem fogadják el a brit fennhatóság érinthetetlenségét” Gibraltáron, és azt hiszik, hogy csúfot űzhetnek a nemzetközi jogból„ – írták a lapok.
A gibraltári szorosnál időről-időre előállnak a mostanihoz hasonló feszült helyzetek. Legutóbb egy decemberi esetről számolt be a spanyol sajtó, amikor egy spanyol hadihajó úgy haladt el a gibraltári partok közelében, hogy fedélzeti hangszóróiból a spanyol himnusz szólt teljes hangerővel. A helyiek provokációként értékelték az ügyet, amelynek azonban nem lett hivatalos következménye.
Gibraltár fennhatóságának vitája több mint háromszáz éve terheli Spanyolország és Nagy-Britannia viszonyát. Spanyolország 1713-ban, a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti szerződésben mondott le a stratégiai helyen fekvő terület feletti felségjogról London javára, ám azóta a spanyol kormányok többször is megkérdőjelezték a szerződés érvényességét.
Még az EU-tagságról rendezett brit népszavazás előtt felvetették, hogy ha a britek távoznak az unióból, a Spanyolországba ékelt, 6,5 négyzetkilométeres, 33 ezer lakosú Gibraltár kerüljön közös brit-spanyol fennhatóság alá, mert a terület így a kilépést követően is megtarthatná hozzáférését a belső uniós piachoz.
A javaslatot nemcsak a brit, de a gibraltári helyi kormány is kezdettől fogva elutasította.
S. József halála megrázta a közvéleményt.
Csökkent Von der Leyen támogatottsága.
Magyar Péterék kiálltak a háborúpárti Ursula von der Leyen mellett.
Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint Ursula von der Leyen csak a baloldali nagykoalíció támogatásával folytathatja politikáját.
S. József halála megrázta a közvéleményt.
Csökkent Von der Leyen támogatottsága.
Magyar Péterék kiálltak a háborúpárti Ursula von der Leyen mellett.
Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint Ursula von der Leyen csak a baloldali nagykoalíció támogatásával folytathatja politikáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.