Új korszak kezdődik Algériában

Új korszakra ébredhettek tegnap az algériaiak, a hat hete tartó szüntelen tüntetések ugyanis végre elérték céljukat. Az évek óta betegeskedő Abdelazíz Buteflika csaknem húsz éve tartó uralmának véget vetve lemondott elnöki tisztségéről. Ez azonban sokkal inkább a politikában központi szerepet betöltő hadsereg nyomásának köszönhető, mintsem a népakaratnak. Annyi bizonyos, hogy az észak-afrikai ország változások elébe néz, az azonban egyelőre megjósolhatatlan, hogy a megkövesedett rendszerben előállt bizonytalanságot milyen politikai átmenet követheti.

Az algíriaiak örülnek az államfő távozásának, de gyökeres változásokat követelnek Fotó: REUTERS/Ramzi Boudina

Győzelemként könyvelheti el az algériai utcákon február közepe óta tüntető tömeg, hogy tegnapra virradó éjjel Abdelazíz Buteflika közleményben tudatta, lemond elnöki tisztségéről. A bejelentést váratlannak egyáltalán nem lehet nevezni, hiszen az elnök maga is kilátásba helyezte korábban, hogy hamarosan sor kerülhet erre. A legnyilvánvalóbb előjel azonban Ahmed Gáid Szaláh vezérkari főnök órákkal korábbi nyilatkozata volt, amelyben azonnali lemondásra szólította fel a 2013-ban bekövetkezett agyvérzése óta a nyilvánosságot kerülő, többnyire közleményeken keresztül kommunikáló elnököt. Márpedig a 42 milliós észak-afrikai ország az 1962-ben elnyert függetlensége óta rendkívül fontos szereppel ruházza fel a hadsereget a politikában. A vezérkari főnök határozott megnyilvánulása így azt is jelentette, minden ajtó bezárult már Buteflika előtt.

A hadsereg és az algériai társadalom kapcsolatának megértéséhez érdemes szem előtt tartani, hogy az 1954-ben kezdődő, a francia gyarmati uralom alóli felszabadulással végződő forradalmi háborúban a katonaságnak oroszlánrész jutott. Ez a történelmi szerep pedig a nemzeti identitás szimbólumává és egyúttal hajtóerejévé tette az egyenruhásokat. Így nem meglepő, hogy az elmúlt hat évtizedben a fegyveres erőknek királycsináló szerep jutott. 1962 óta a vezérkar választott ki és hagyott jóvá vagy éppen buktatott meg minden államfőt.

A Foreign Policy című amerikai magazin feleleveníti, hogy a tábornokok akkor is közbeléptek, amikor 1992-ben a regionális és helyhatósági választásokon elsöprő győzelmet aratott egy iszlamista párt. A választásokat törölték, ennek eredményeképp pedig közel egy évtizedig tartó polgárháború bontakozott ki a hadsereg támogatását élvező kormány és a fegyveres iszlamisták között. A harcokban becslések szerint legalább 200 ezren vesztették életüket, de még ennél is fontosabb az a társ

Az algíriaiak örülnek az államfő távozásának, de gyökeres változásokat követelnek
Fotó: REUTERS/Ramzi Boudina

adalmi trauma, ahogyan Algéria megőrizte az eseményeket a kulturális emlékezetében.

Elemzők úgy vélik, éppen ennek a véres múltnak köszönhető, hogy a mostani tüntetések mindeddig békések voltak: az emberek nem akarnak még egyszer hasonló mészárlást. Változást azonban igen, az utcára vonuló több ezer ember nemcsak a 82 éves Buteflika távozásához ragaszkodott, de szabadulna az egész „klántól”, azaz a hadsereg által működtetett struktúrától is, amely az országot irányító intézményhálózat minden szegletébe beszivárgott. A társadalom a hadsereg szerepének újragondolását igényli, azt azonban egyelőre senki nem tudja, hogy ez hogyan valósulhat meg. Az átrendeződést tovább bonyolítják azok a hosszú távú akadályok, amelyeket a hadsereg félreállása sem oldana meg. Ilyen ­például a bizonytalanság az olaj- és gázexportokra épülő gazdaságban, amely az olajárak 2014-es globális visszaesése óta nem talált magára, ez pedig leginkább a lakosságot sújtotta.

Mindeközben az al-Kaida, illetve az Iszlám Állam terrorszervezetekhez kapcsolódó csoportok továbbra is aktívak Algéria határainak közelében. Bár a kormányzat az elmúlt években növelte a védelmi kiadásokat, és számos katonai tevékenységet folytatott az iszlamista fenyegetés elleni küzdelem érdekében, a hadsereg jövőbeni szerepe körüli bizonytalanság felbátoríthatja a szélsőségeseket. Annál is inkább, mert a környező országokból érkező menedékkérők ellátása is nyomás alá helyezi a vezetést, miközben az algériai fiatalok – a rossz megélhetési lehetőségek miatt – inkább külföldön próbálnak szerencsét.