Vérfürdő készül Európa lába előtt

A líbiai nemzeti egységkormány vezetője, Fájez esz-Szarrádzs az olasz kormányhoz és az Európai Unióhoz intézett felhívást az „árulónak” nevezett Halífa Haftár tábornok megállítására.

Sok helyi milíciát állíthat saját oldalára Emmanuel Macron támogatottja. Haftár tábornok offenzívája tovább instabilizálja az észak-afrikai országot Fotó: Esam Al-Fetori Forrás: Reuters

A líbiai nemzeti egységkormány vezetője, Fájez esz-Szarrádzs az olasz kormányhoz és az Európai Unióhoz intézett felhívást az „árulónak” nevezett Halífa Haftár tábornok megállítására a minap a La Repubblica olasz napilap hasábjain. A nemzetközi közösség által papíron támogatott miniszterelnök azonban eddig a feleket a harcok leállítására felszólító, aggodalmakat kifejező figyelmeztetéseken kívül nem sok konkrét segítséget kapott a Nyugattól, miközben az észak-afrikai ország instabilitása földrajzi pozíciójából adódóan éppen Európa számára kulcsfontosságú.

A szakértők többsége mindenesetre abban egyetért, hogy az április első napjaiban kezdődő offenzíva – ahogy Szíriában is történt – egyre inkább a térségbeli rivális nagyhatalmak proxy háborújának tűnik, amelyben Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, illetve Oroszország mindent megtesznek a Líbia keleti felét ellenőrzése alatt tartó Haftár támogatásáért, miközben Fájez esz-Szarrádzsnak Katar nyújt segítséget anyagi források és fegyverszállítmányok formájában, a Nyugat pedig – legalábbis szavakban – kiáll mellette.

A líbiai káosz Olaszországnak okozza a legnagyobb problémát egy esetleges újabb migrációs hullámtól való félelem miatt, azonban egyelőre sem az Európai Unió, sem pedig az Egyesült Államok nem veszi komolyan a problémát. Marco Gombacci, a The European Post brüsszeli portál elemzője lapunknak elmondta, a fősodratú olasz sajtó óvatosan kezeli a témát, de már elemzői körökben is megjelentek a pletykák, hogy ez annak lehet a következménye, hogy Olaszország nemrég – Washington és Brüsszel rosszallása ellenére is – csatlakozott a kínai Új selyemút kezdeményezéshez.

Sok helyi milíciát állíthat saját oldalára Emmanuel Macron támogatottja. Haftár tábornok offenzívája tovább instabilizálja az észak-afrikai országot
Fotó: Reuters

A portál alapítója szerint Róma most azt a stratégiát követi, hogy – minden lehetséges forgatókönyvre felkészülve – igyekszik az összes líbiai szereplővel kialakítani a megfelelő csatornákat, a legnagyobb gond azonban mégis az, hogy még az Európai Unió sem tud egységes álláspontra helyezkedni, így pedig cselekedni sem. – Ennek a legfőbb oka pedig éppen a magát Európa vezetőjeként meghatározó Emmanuel Macron – magyarázta az elemző. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes nem véletlenül fakadt ki már többször is Franciaország líbiai szerepvállalása miatt, pontosabban azért, mert „gazdasági vagy kereskedelmi érdekből blokkolja a ­líbiai béke érdekében indított európai kezdeményezést”. Párizs ráadásul állítólag a közös uniós állásfoglalást is megakadályozta az ügyben, teszi hozzá a szakértő, aki szerint felmerül a kérdés: hogyan működhetne hatékonyan egy euró­pai hadsereg olyan körülmények között, hogy éppen az ötletgazdája az, aki az egész uniós blokkal szembemenve támogatja Haftár tábornokot?

Marco Gombacci emlékeztet: sok kutató úgy értékeli a líbiai helyzetet, hogy Haftár elszámolta magát Tripoli megtámadásával. – Ugyanakkor ne feledjük, hogy már a város repülőterét is teljesen körbevették, ami stratégiailag rendkívüli jelentőségű, arról nem is beszélve, hogy sok helyi milícia állhat át a tábornok oldalára, akinek jó esélye van, hogy megnyerje ezt a harcot, véli az elemző. Mint mondta, az sem mellékes, hogy a szomszédos Algériában is rendkívüli politikai helyzet alakult ki, azt pedig egyelőre senki nem tudja, hogy az országot csaknem 20 évig irányító Abdelazíz Buteflika lemondása után mi lesz Algéria sorsa. A két észak-afrikai országban kiújult káosz pedig rendkívüli biztonsági kockázatot jelent Európára nézve, hiszen a Szaharától délre fekvő Száhel-övezetből nap mint nap tömegek indulnak útnak a Földközi-tenger felé, ráadásul az ENSZ régóta azzal ijeszteget, hogy Afrikában 2000 és 2050 között 209 százalékkal növekedhet a lakosság száma, elérve a két és fél milliárd főt.

Francia különutasság

Hivatalba lépése után alig két hónappal az egyik első dolga volt Emmanuel Macron francia államfőnek, hogy egy Párizs melletti rezidencián vendégül lássa Fájez esz-Szarrádzsot, a legitimnek tekintett líbiai egységkormány miniszterelnökét és az ország keleti részének többségét ellenőrzése alatt tartó Halifa Haftar tábornokot. Ez volt az első alkalom, hogy az észak-afrikai ország két legfontosabb szereplőjét egy európai uniós ország vezetője egy asztalhoz ültette „az érdekek egymáshoz való közelítése és a béke érdekében”, az elődeinél magának ambiciózusabb nemzetközi közvetítői szerepet szánó Macron pedig jól profitált a találkozóból: a nemzetközi közösség a találkozót a fiatal elnök egyik első diplomáciai sikerének könyvelte el. Arról azonban jóval kevesebb szó esett 2017-ben, hogy Haftar Párizsba invitálásával a francia elnök egyúttal a konfliktus legitim szereplőjévé is tette a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) félkatonai formációt vezető tábornokot, méghozzá szembemenve az egész nemzetközi közösséggel, illetve egy platformra helyezkedve Moszkvával, hiszen az ENSZ, a NATO és az Európai Unió egyöntetűen esz-Szarrádzs kormánya mögött sorakozott fel. Macron különutas stratégiája azonban egyedinek semmiképp sem nevezhető, sőt inkább összhangban áll Párizsnak az elmúlt évtizedben gyakorolt Líbia-politikájával: noha az arab tavasz 2011-es kirobbanásánál a líbiai felkelésekkel összefüggésben Párizs az elsők között javasolta a nemzetközi közösség katonai beavatkozását, a 2007 és 2012 között hivatalban lévő Nicolas Sarkozy elnöksége éveiben szinte baráti viszonyt tartott fenn Moammer Kadhafi egykori diktátorral.

Nicolas Sarkozy szinte baráti viszonyt tartott fenn az egykori diktátorral
Fotó: Reuters

A francia Köztársaságiak jobbközép politikusa azóta sem szabadult e barátság emlékeitől: a mai napig rendőrségi eljárás folyik ellene, a gyanú szerint ugyanis Líbiából finanszírozták 2007-es választási kampányát. A barátságnak azonban nem ez vetett véget, hanem Sarkozy rendkívül alacsony népszerűségi mutatója a 2012-es elnökválasztások előtt, amit egy látványos külpolitikai akcióval, pontosabban a líbiai beavatkozással igyekezett helyreállítani. Utódja, Francois Hollande egyébként nyilvánosan sosem ítélte el Sarkozy szerepét a líbiai polgárháborúban, a Foreign Policy című elemzőportál pedig már egy 2017-es cikkében emlékeztetett: Franciaország tulajdonképpen 2015 eleje óta – titkos ügynökök, tanácsadók és más különleges erők bevonásával – segíti a Kadhafi elleni felkelések idején ismertté vált Haftar tábornokot, miközben a nemzetközileg elismert kormány felé korántsem ilyen bőkezűek a felajánlások. Párizs a katonai támogatást 2016 júliusában kényszerült beismerni, miután a francia hadsereg három katonája életét vesztette egy helikopter-balesetben Bengázi közelében, de egy évvel később maga Haftar is elismerően nyilatkozott „Párizs erkölcsi és biztonsági támogatásáról”. Líbia egyébként a világ egyik legnagyobb olajtermelő országa, napi több mint egymillió hordós termeléssel, az ország legnagyobb mezője – ahogy az ország keleti részén levő helyek többsége – pedig Haftar ellenőrzése alá tartozik. A francia Total olajipari óriásvállalatnak számos érdekeltsége van a térségben.