Lefegyverző pillantás

Ki tudna ellenállni egy kutya szívszorító nézésének, amellyel kifejezi, hogy valamit akar tőlünk? A vágyakozó, örömteli vagy szomorú arckifejezések előállításában négylábú barátainknak nagy segítségükre van a szemöldököt mozgató izmok használata.

Változatos arckifejezésekkel fogadják az idegent Fotó: Éberling András

Mint a beszélni még képtelen kisbabák, a kutyák is arckifejezésükkel kommunikálnak. Ebben az ebek nagymesterek, és többnyire el is érik, amit akarnak: leveszik a lábukról a gazdikat. De mi teszi lehetővé a négylábúaknak a különböző érzelmek ilyen eredményes kifejezését? Az Amerikai Tudományos Akadémia múlt heti jelentésében ismertette kutatóinak e tárgyban tett összefoglalóját.

Anne Burrows, a Pittsburghi Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: „egy embert nézve csak a kutyák képesek arra, hogy erőteljes szemöldökmozgást végezzenek. Ez segít nekik abban, hogy például kerek szemeket meresszenek, mint teszik ezt a kisbabák is. A szemöldökmozgató izmok kifejlettek a kutyáknál, míg a farkasoknál ilyen nincs. Ebből arra következtethetünk, hogy az ebek az emberrel való együttélés alatt tanulták el ennek használatát.”

A kísérleteik során az amerikai kutatók természetes úton elhalálozott házi kedvencek és vadon élő farkasok tetemét boncolták fel. A tudósok a kutyáknál megállapították, hogy a szemük körül van egy jól kifejlett izom – a farkasoknál ilyet nem tapasztaltak. A kutatás másik szakaszában két perc hosszan filmre vették, hogy miként reagálnak a kutyák egy idegen ember jelenlétére, majd utána ezt megismételték farkassal is. A kutyák változatos arckifejezésekkel fogadták az ismeretlent, míg a farkasoknál a félelem és a vicsorítás, a fogak kimutatása volt a jellemző, hogy mire számíthat az ember, ha valami rosszat forral.

Változatos arckifejezésekkel fogadják az idegent
Fotó: Éberling András

Az amerikai tanulmány kapcsolódik a 2015-ben japán kutatók által végrehajtott kísérletekhez. Az ázsiai szigetországban kimutatták, a kutya és gazdája közti pillantásváltás mindkét résztvevőben „szeretethormonok” feltörését eredményezi. A mostani amerikai kísérletben hat kutyát és négy farkast vizsgáltak, természetesen ezt tovább kell bővíteni – ezt maguk a kutatók is leszögezték. A kísérletet végzők tanulmányozni akarják a régi kutyafajtákat és azoknak mai változatait, például a csivava került szóba. Emellett a kísérletet kiterjesztenék az ember olyan ősi barátaira, mint a ló és a macska.

Az általános vélemény szerint a kutyák háziasítása körülbelül 33 ezer éve zajlott le, mások tíz- és százezer évvel ezelőttre teszik ezt. A németországi Oberkassel környékén bukkantak egy hozzávetőleg 33 ezer éves kutyaállkapocscsontra, amely a legkorábbi ismert háziasított állat maradványa lehet. Szibériában is találtak ilyen idős kutyakoponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy a domesztikáció egyszerre több helyen ment végbe. A már egyértelműen háziasított kutya legrégebbi, 12 ezer éves csontmaradványaira egy iraki barlangban bukkantak. Létezik olyan elmélet is, hogy a kutyák 125 ezer évvel ezelőtt az emberrel együtt jelentek meg. A Közel-Keletről származik a legtöbb lelet, de a kutya valószínűleg Délnyugat-Ázsiában honosodott meg és innen terjedt el az egész világon.