A tegnap jövője élhetetlen városokban

Nemcsak izgalmas elképzelés, de jó üzlet is felépíteni egy várost, ahol a lakók a legújabb trendnek megfelelően újrahasznosítják a hulladékot, közösségi közlekedést használnak, a lakások alapfelszereltségéhez tartozik a számítógép és az online világ számos szolgáltatása, az épületek pedig lesik a lakók kívánságait. Az egyetlen probléma mindezzel az, hogy nem működik.

A dél-koreai Szongdo látképe. Lakói elmenekültek a szöuli zsúfoltság elől, ám emberi sivatagba jutottak Forrás: 123RF

A világon egyetlen olyan ország van, ahol találomra felépítenek egy várost, az pedig rohamos sebességgel benépesül, szinte függetlenül attól, hol található, ez pedig Kína. Sencsen tipikus példa erre: hatalmi szóval született meg 1979-ben és nőtt szinte akkorára, mint a szomszédvár Hongkong. A modern és környezettudatos XXI. század azonban nem errefelé halad, hanem a fenntartható fejlődést tartja szem előtt, amelyben az épületek önfenntartók, megújuló energiaforrásokat használnak, internetes kapcsolat segítségével teszik kényelmessé az ember életét, és csak annyi energiát használnak fel, amennyit megtermelnek. A szépen hangzó tervek megvalósítása azonban nem könnyű.

Dél-Koreának régi problémája a nagyvárosok zsúfoltsága, s hiába jár élen technológiai fejlettség szempontjából az ország, az emberek viselkedése nem változtatható meg. Szongdo a túlzsúfolt Szöul kalandra és csendre vágyó elitjének ajánlott alternatívát. A város a nemzetközi repülőteréről ismert Incson mellett található, rendkívül környezetbarát és nagyon csendes, főleg az „üvöltő” ­Szöul után. Szongdóban nincsenek kukás­autók, a szemetet hidraulikus rendszer szívja az utcák alatt húzódó csatornákba, ott szétválogatják a hulladékot, s amit lehet, azt újrahasznosítják.

A tömbházak lakásai nagyon modernek, a központi irányítópanelről lehet elintézni szinte minden bevásárlást, a lift azonnal érkezik, ahogy a lakó közeledtét megérzi a ház, és a szomszédok bármikor cseveghetnek egymással egy belső rendszer használatával. Az utak szélesek, van hely a kerékpárosoknak, valamint a tömegközlekedésnek és az autóknak is, noha a cél az, hogy itt, az első lépcsőben háromszázezresnek tervezett településen mindenki hagyja az autóját a parkolóban. Az utak, a jelzőlámpák, a bekamerázott utcák mind azért dolgoznak, hogy a lehető legkevesebb energiát használja fel a város, így az élettelen tárgyak és épületek jobban figyelnek a lakókra, mint az élők.

A dél-koreai Szongdo látképe. Lakói elmenekültek a szöuli zsúfoltság elől, ám emberi sivatagba jutottak
Fotó: 123RF

A gond épp a kényelmi szolgáltatások hatásaival van. Az ott élők elmenekültek a szöuli zsúfoltság elől, s emberi sivatagba kerültek, ahol szinte teljesen megszűnt az ismert kommunikáció. Az ügyes-bajos dolgokat saját lakásukból beszélik meg az egymást szinte nem is ismerő szomszédok, senki se áll fel, hogy meglátogassa a másikat. A tágas utak pedig azt eredményezik, hogy az összes ház nagyon távol kerül a többitől, így a beszámolók szerint valóban nagyon nagy a csend. Nagy cégek hajlottak az odaköltözésre, így például a Green Climate Fund nevű nonprofit szervezet központja is itt található, de van itt irodája az amerikai IBM-nek és több egyetemnek is. Ma nagyjából százezren élnek Szongdóban, jelentősen elmaradva a tervezett 300 ezertől.

Viszont így is jobban áll a projekt, mint az Egyesült Arab Emírségek fővárosán kívül épülő Maszdarban. A negyvenezres városnak tervezett gigaprojekt hamar talált támogatókat, mögé állt a Természetvédelmi Világalap, a Greenpeace és az amerikai kormány is. Itt található a Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség központja, de sok minden függ attól, hogy ide­költözik-e a Siemens. A városban a tervek szerint nem engedélyeznék a személy­autókat, hanem az abu-dzabi metróhálózathoz csatlakozó rendszer segítségével lehetne közlekedni. Abu-Dzabinak ma sincs metrója, bár a tervek készen állnak, s időnként elhalasztják a várható befejezési dátumot.

A sivatagban épült jövőváros egyik problémája emellett a felszerelt napkollektorokra folyamatosan rárakódó homok, amelynek letisztítása, valamint a napkollektorok állandó karbantartása nehéz és nem is olcsó feladat. Ahogy Szongdo, úgy Maszdar számára is feloldhatatlan probléma, hogy amíg nincs társadalmi nyomás, addig a cégek se fognak tolongani az új és környezetvédő város drága lakásaiért, ahová még a saját autójukkal se tudnak behajtani. Rá­adásul Abu-Dzabi mindössze 17 kilométerre van Maszdartól, s az is nyilvánvaló, hogy az emírségek gazdagságát épp az olaj eladása biztosítja; ennél viszont kevés környezetszennyezőbb iparág létezik.