Megrendült magánemberek és rivaldafényre vágyó óriásvállalatok is beszálltak a Notre-Dame újjáépítéséért folytatott gyűjtésbe, így már a nyár közepén elérték a 850 millió eurós álomösszeget a francia kulturális minisztériumnak ígért adományok. A problémát épp az ígéretcunami jelenti, ugyanis máig nincs jele annak, hogy az eurómilliók folyósítása megtörtént volna. Hogy csak pár „nagy halat” említsünk, a Bernard Arnault vezette LMVH – a luxuscikkgyártóhoz tartozik a Marc Jacobs, a Louis Vuitton és a Dior márka is – 226 millió eurót ígért, és eurócentre pontosan ugyanennyit ajánlott fel a szintén francia L’Oréal mögött álló milliárdos család, a Bettencourt Meyers família is.
A százmillió eurós határt megugrották továbbá a francia Total energiavállalat és a párizsi központú Kering-csoport – utóbbi a Gucci, a Balenciaga és az Yves Saint Laurent luxusmárkát forgalmazza – „elméleti” adományai. André Finot, a székesegyház szóvivője szerint eddig ugyanakkor valóban az a tendencia érvényesül, hogy a kisemberek pénzéből finanszírozzák az egyébként állami tulajdonban lévő Notre-Dame rekonstrukcióját. Az ok leginkább stratégiai: a vezető vállalatok szerződésben akarják látni a milliók sorsát, és később, a helyreállítási tervek ismeretében fogják megindítani az utalást. A lassabb ütemezés nem jelent túl nagy gondot, hiszen a nyári meleg, illetve az ólommérgezés jelentette veszély miatt az elmúlt öt hónapban „csak” a tisztítási és kárfelmérési munkálatokba kezdtek bele, és legkorábban 2020 második felében születik döntés a valóban kulcsfontosságú, építészeti szakértelmet – és pénzt – igénylő lépésekről. Az áprilisi tűzvész óta 150 munkás dolgozik nap mint nap a székesegyház környékén: az ő bérezésük mindenképp biztosított, valamint már június elő hetében megtörtént az első, magánkézből jövő, közel ötmillió eurós folyósítás.
Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
A helyreállítás első szakaszában tehát az emlegetett kisemberek kapják a főszerepet, és közülük is kiemelkednek – természetesen a franciák mellett – az amerikai adományozók. A tűzvészt követően az Egyesült Államokban bejegyzett French Heritage Society, illetve a Friends of Notre-Dame nonprofit szervezetek is jelezték, hogy elképesztő mértékben megugrott a hozzájuk juttatott felajánlások száma. A Friends of Notre-Dame már 2017 óta gyűjtötte a pénzt a felújításra szoruló templomnak, és míg április 14-én – egy nappal a tragédia előtt – összesen hatszáz donort jegyeztek, mindössze órákkal a tűzvész után már tízezer mecénásuk volt. Összesen hatmillió dollárt sikerült így összegyűjteni, 95 százalékban amerikaiaktól – büszkélkedett a francia sajtónak Michel Picaud, a Friends of Notre-Dame francia elnöke. „Kedvelnének minket az amerikaiak?” – kérdezgette ezzel egy időben a legtöbb párizsi lap, amely amerikai szakértők bevonásával végül arra jutott: a tengerentúlon romantikus módon, egyfajta vizuális vonzalommal gondolnak a Notre-Dame-ra, ami nagyrészt az amerikai filmeknek köszönhető. A világhírű Walt Disney-vállalat, a Notre-Dame-i toronyőr című animációs film megalkotója például szinte rögtön ötmillió dolláros adományt jelentett be, de ugyancsak árulkodó, hogy a tűzvész után az Egy amerikai Párizsban, az Amikor utoljára láttam Párizst, illetve a Mielőtt lemegy a nap – egytől egyig a francia fővárosban játszódó filmek – iránti kereslet is meglódult az USA-ban. Az pedig pusztán a sors fintora, hogy utóbbi, 2004-es filmben a női főszereplő „A Notre-Dame egy nap már nem lesz itt” mondattal nyugtázza a katedrális látványát.
