Ütött az óra, búcsút intettek a britek az Európai Uniónak

Mára virradó éjjel, három évvel a 2016-os, meglepő kimenetelű brexitnépszavazás után az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót. Londonban este zenés-táncos mulatságokat tartottak a történelmi jelentőségű esemény hajnalán. Helyszíni riportunkból kiderül: a brit parlament, a Westminster előtti teret késő délután nem csak kilépéspártiak, de EU-szimpatizánsok és kíváncsi turisták is megtöltötték. Sőt, a brexitből politikai tőkét kovácsolni akaró európai pártok is képviseltették magukat a helyszínen.

Egyesek ünnepelték a kilépést, mások gyászba borultak. Azt még nem sejteni, jól jár-e a szigetország Fotó: Simon Dawson Forrás: Reuters

Tegnap este még javában tartottak az ünnepségek Londonban, ahol a parlament, a Westminster előtti teret ezrek töltötték meg, hogy együtt énekelve és táncolva mondhassanak búcsút az Európai Uniónak. Nagy-Britannia EU-tagsága negyvenhét, az unióban töltött év után, londoni idő szerint este tizenegykor, Brüsszelben pedig éjfélkor szűnt meg. Bár a multikulturális, örökké nyüzsgő brit fővárosban a délelőtti órákban aligha lehetett megmondani, hogy idén történelmi jelentőségű nap január 31-e, délután az emberek már tömegesen vették az irányt a Parlament tér felé. Turistákat, külföldi tévéstábokat, valamit az újságírók gyűrűjébe vágyó briteket láthattunk a területen, amelyet az Egyesült Királyság ikonikus miniszterelnökének, Sir Winston Churchillnek a szobra őriz.

Az ikonikus miniszterelnök szobránál köszönnek el az uniótól (Fotó: A szerző felvétele)

Míg a 2016-os brexitnépszavazáskor az emberek többsége rohanva vonult át itt, most mindenki megállt pár percre, hogy szemügyre vegye a furcsábbnál furcsább, felvonuló alakokat. Az évek óta hangoztatott elmélet, miszerint a referendumon a fiatalok voksoltak az EU-tagság fenntartására, az idősek pedig a jövő generációk sorsára fittyet hányva döntöttek a kilépésről, megdőlni látszik: nénik és bácsik EU-zászlókba bugyolálva, kis székeken ülnek a park közepén, míg egy csapat harmincas éveiben járó fiatal Independence Day (függetlenség napja) feliratú pólókban üvöltve vonul át a téren. Az idős EU-szimpatizánsok ránézésre nem veszik túl jó néven, amikor az ázsiai turisták szelfikre invitálják őket, ám végül belemennek a soha véget nem érőnek tűnő fotózkodásba.

Joseph Hafren (balra) azt mondja, a tegnapi volt élete legboldogabb napja
Fotó: A szerző felvétele

A tévéstáboknak egyébként nincs túl nehéz dolguk, ha valakit meg akarnak szólaltatni, a helyiek gyakorlatig önként jelentkezve rohanják meg a kamerásokat. A legnépesebb csoport egy tetőtől talpig a brit zászló mintájába öltözött férfit, Joseph Hafrent figyeli: a szegény ember Nigel Farage-a hangosan meséli el az Egyesült Királyság történetét, majd arról szónokol, hogy „a demokrácia arcul csapása” volt a brexit elhúzódása. Amikor megszólítom, sokadszorra kezd bele „Ez életem legboldogabb napja!” kezdetű történetébe. De megtudjuk azt is, ő a Vote Leave – a kilépéspárti – kampány egyik hivatalos arca, aki gyakorlatilag 2016 óta hangoskodik a brit utcákon. Hafren szerint mindezt a demokrácia nevében, a tizenhétmillió brexitszavazóért teszi.

Kérdezem, mi a helyzet a britek azon millióival, akik az EU-tagság fenntartására szavaztak, és nem annyira boldogok e hűvös januári napon. Erre a brexitpárti férfi kifejti: azok az emberek bizony elvesztették ezt a politikai csatát, így ideje lenne továbblépniük.

– Csak egy dolgot üzenek a remaininereknek (a bennmaradáspártiak angol, szleng elnevezése – a szerk.), csatlakozzanak hozzánk, és tegyük naggyá együtt Nagy-Britanniát! – kiabálja Trump-szóviccét Hafren. Ironikus, hogy pár méterre egy másik alak szintén az amerikai elnök már britesített szlogenjét viseli a sapkáján.

Jellemzően mindenki a saját politikai üzenetét hozza útravalóként a késő délutáni demonstrációra. Szintén nagy figyelmet kapnak az Olaszország mindig szeretni fog, Nagy-Briannia! feliratú zászlót lobogtató olaszok, akikkel valamennyi EU-barát lepacsiz. A római csoport egy másik lobogóján a Mi biztosan maradni fogunk! mondat díszeleg. Szembetűnő, hogy bár a tömeg jelentős részét teszik ki a britek, a 270 különféle nemzetiséget tömörítő Londonban az olaszokhoz hasonlóan más európai országok polgárai is képviseltetik magukat. Az ír Katerina is azért érkezett a brit fővárosba, hogy szolidaritását fejezze ki azon milliókkal, akiket fájdalommal tölt el a brexit.

Egyesek ünnepelték a kilépést, mások gyászba borultak. Azt még nem sejteni, jól jár-e a szigetország
Fotó: Reuters

– Az európai integráció lényege a szolidaritás, a szabadságjogok tisztelete és az egyenlőség. Emiatt tartom borzasztó üzenetnek a brexitet – mondja a harmincas lány, majd – a mondandója alapján kisebb meglepetésre – kiderül az is, hogy Brüsszelből érkezett. Megerősíti, hogy Írországban a közbeszédet máig alapjaiban befolyásolja a britek kilépése. – Nem csak szlogen, amikor a politikusok azt mondják, hogy országunk békéje és stabilitása múlik a brexit mikéntjén – hangoztatja Katerina, hozzátéve: annak mindenesetre örül, hogy a további huszonhat tagállam az eddigi tárgyalások alapján felmérte az írkérdés súlyát, és maximálisan kiállt a dublini érdekek mellett. Búcsúzóul mosolyogva elmondja azt is: biztos benne, hogy egy napon – reményei szerint nem is olyan sokára – az Egyesült Királyság újra az EU tagállama lesz.

A brit kilépést övező egyik – főleg uniós – dilemma, hogy vajon az első tagállami exitet követheti-e más országokban is az euroszkepticizmus megerősödése. Érdemes lehet kivárni, hogyan sikerül a brit kísérlet, de az már egy ideje látható, hogy az EU-kritikus pártok kontinensszerte próbálnak politikai tőkét kovácsolni a brexitből.

A Westminsternél az utóbbi jelenséget testesíti meg a harmincéves Max, aki Franciaországból, a Republikánus Népi Unió (UPR) soraiból érkezett Londonba. Az UPR az egytémájú, kilépéspárti politikai tömörülések mintájára jött létre még 2007-ben, azzal a különbséggel, hogy ők Franciaország uniós, euróövezetbeli, illetve NATO-tagságának is búcsút mondanának.

– Már negyvenezer főt számlálunk otthon, és Emmanuel Macron hatalomra jutása óta folyamatosan erősödünk – mondja a fiatal férfi nehézkes angolsággal, majd többször is kijelenti, hogy a brit Brexit Párthoz hasonlóan szabadítanák fel saját országukat. Ennek a mikéntjét részben még Max szerint is homály fedi. Mint elmondja, nem akarnak népszavazás útján frexitet – inkább majd egyszer hatalomra kerülnek, és valahogyan csak kivezetik Párizst az unióból. – A lényeg, hogy a Macronhoz hasonló politikusok mielőbb tűnjenek el a francia közéletből – zárja mondandóját.

A vezető brit és uniós politikusokat felvonultató plakátok vagy szórólapok ezúttal szinte teljesen hiányoznak a Westminster környékéről. Míg 2016-ban David Cameron akkori miniszterelnök, a Mr. Brexitként elhíresült Nigel Farage, illetve Jean-Claude Juncker egykori európai bizottsági elnök is a szimbolikus üzenethordozók közé tartoztak, most, a brit kilépéskor már nem kampányolnak a vezetők arcával és szlogenjeikkel.

Sajtóhírek szerint a kilépéspárti kormányfőnek, Boris Johnsonnak kifejezett kérése volt, hogy a brexit napján alig-alig szerepeljen a nyilvánosság előtt, csak este egy tévés beszéd erejéig. Valószínű, hogy az évek során az emberek bizalma megingott a politikai vezetésben.

Nehéz ugyanis elfelejteni, hogy Nagy-Britanniának három miniszterelnökbe, két előrehozott választásba, és majdnem négy évébe került, hogy maga mögött hagyja az Európai Uniót. Ráadásul a brüsszeli oldalon sem lehetnek túl büszkék arra, hogy elveszítették az örök különutas tagállamot.