A radikális baloldali polgármester viszont csak akkor engedi Lyonban, ha a „verseny komoly ökológiai fejlődésen” megy keresztül. A polgármester szerint a verseny egyéként is „piacorientált, környezetszennyező és macsó”, így aztán jövőre biztosan elkerüli majd a várost. „Mennyi gépjármű kíséri ezeket a biciklistákat? Mennyi hulladékot generál ez az egész?” – tette föl a kérdést Grégory Doucet, Lyon zöldpárti (EELV) polgármestere a Le Progès nevű helyi lapban, majd odavetette a Tour de France rajongóinak, hogy: „Nem fogadható el az olyan sportesemények megszervezése, amelyek nem azt a kérdést teszik föl először, hogy mekkora a rendezvényük ökológiai lábnyoma.” Rennes-ben a szocialista Nathalie Appéré polgármester szorosan együttműködik az önkormányzat zöldpárti többségével, és ennek a már hagyományossá vált vörös–zöld összefonódásnak köszönhetően jelentette be, hogy ez a város sem fogadja 2021-ben a világ legismertebb kerékpárversenyét.
A lyoni polgármester nem volt hajlandó a katolikus templomba belépni, de másnap letette egy mecset alapkövét
De nemcsak a sportversenyek kerültek veszélybe a zöldpártok által vezetett önkormányzatokban. Lyon zöldpárti polgármestere, Grégory Doucet nem elégedett meg azzal, hogy lemondta a Tour de France megszervezését. A helyi kultúrában évszázados hagyományt jelentő katolikus ünnepséget, az 1643 óta létező Vœu des Échevins (Polgámesterek kívánságai) rendezvényt egyenesen bojkottálta. „Az én fogalmaim szerint a laikusság (Franciaország 1905 óta laikus ország) azt jelenti, hogy a híveknek maguknak kell megszervezniük az ünnepséget”, üzente a polgármester az RCF katolikus rádióban a hívőknek, majd megtagadta, hogy az ünnepség keretein belül belépjen a Notre-Dame-ba és az évszázados tradícióknak megfelelően átadja a szokásos aranypénzt a katolikus érseknek, amellyel a város a XVII. század óta minden évben megemlékezik a középkorban pusztító pestisjárvány áldozatairól. Másnap aztán letette egy iszlám mecset alapkövét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!