Svájcban vasárnap fognak szavazni arról, hogy az alpesi ország korlátozza-e az Európai Unióból érkező bevándorlást. Bár Svájc nem tagja az Európai Uniónak, a kétoldalú szerződések révén és a schengeni övezet tagjaként szorosan kötődik a huszonhetek közösségéhez. Svájc és az EU tagországai között szabad a mozgás, az állampolgárok szabadon vállalhatnak munkát egymás országaiban. Azok, akik az új rendelkezést támogatják, úgy vélik, hogy
így Svájcnak lehetősége lenne ellenőriznie határait, és csak azokat a bevándorlókat engednék be, akiket akarnak.
Az ellenzők szerint azonban a megállapodás megszűnése negatívan hatna a gazdaságra, emellett Svájc és az Európai Unió állampolgárai számára megszűnne az a jog, miszerint szabadon élhetnek és dolgozhatnak a két fél területein. Jelenleg körülbelül 450 ezer svájci állampolgár él az unió valamely tagországában, és mintegy 1,3 millió uniós állampolgár él Svájcban.
A javaslatot a legnagyobb támogatottságú, bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) vetette fel korábban arra hivatkozva, hogy a korlátlan bevándorlás a lakásárak drágulását, a svájciak munkaerőpiacról történő kiszorulását, az állami szervek leterheltségét eredményezi. A párt egyik képviselője, Thomas Aeschi nyilatkozata szerint a megállapodás megszűnése kifejezetten kedvező lenne, hiszen a bevándorlókat szelektálhatnák, továbbá csökkennének a lakásárak és a bérleti díjak.
Brüsszel azonban kijelentette, hogy amennyiben Svájc a szabad mozgásról szóló megállapodás elhagyása mellett dönt, úgy a jövedelmező, kétoldalú kereskedelmi megállapodások – melyekkel Svájc hozzáfér az unió belső piacához – sem lesznek érvényesek a jövőben. Az alpesi ország jócskán kereskedik ugyan Európán kívül is – Kínával például megállapodást is kötöttek –, azonban az unió a legnagyobb kereskedelmi partnere, különösen Németország.
– Rosszabb lenne, mint a brexit
– nyilatkozta Karin Keller-Sutter svájci igazságügyi miniszter. Az ország gazdasága világszinten az egyik legversenyképesebb, amit az Európai Unióval fennálló kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhet. A kormány azon az állásponton van, hogy a korábbi együttműködések megszüntetése túl kockázatos.