Oroszország és Kína már hátradőlve nézhetik a választást

Oroszország és Kína kérdése talán az egyik legmeghatározóbb külpolitikai témája az amerikai elnökválasztásnak. Az előbbi az orosz beavatkozás vádja miatt az amerikai belpolitikát uralta az elmúlt négy évben – az utóbbi a kereskedelmi háború és a koronavírus-járvány miatt lett kulcsfontosságú. Bár általában a republikánus és a demokrata tábor között markáns nézeteltérések vannak, Oroszország és Kína esetében szinte egyöntetű véleményen vannak a szakértők: függetlenül attól, hogy marad-e hatalmon Donald Trump, vagy ellenfele, Joe Biden győzedelmeskedik, az orosz és a kínai külpolitika változatlan marad. A novemberi 3-i választásról szóló cikksorozatunk második részében Oroszország és Kína szerepéről írunk.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin Helsinkiben, 2018. július 16-án. Forrás: Kremlin.ru

Oroszország – ideológia helyett érdekellentét

Amikor egy héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón Szergej Lavrov orosz külügyminisztert kérdezték meg, hogy melyik elnökjelöltnek szurkol inkább Moszkva, Lavrov csak legyintett, és egy kortárs orosz komikus dalából idézett – „Amerika nem szeret bennünket”. Donald Trump négy évvel ezelőtti győzelmét még nagy örömmel fogadták az orosz fővárosban: a két ország kapcsolata Vlagyimir Putyin 2012-es elnöki visszatérése és Oroszország 2014-es Krím-félsziget megszállása után mélyponton volt, az amerikai szankciók pedig az orosz gazdaságban éreztették a hatásukat. A Kreml abban bízott, hogy az új elnök félreteszi az ideológiát és egy tisztán nemzeti érdekalapú, realista politikát folytat, amelyben Oroszország egyenlő félként való bánásmódban részesül, a szankciók pedig szép lassan törlésre kerülnek.

Az orosz várakozások azonban nem igazolódtak be: a 2016-os amerikai elnökválasztásba való beavatkozás vádja Trump ciklusának a nagy részét végigkísérte, és 2017 nyarán az amerikai kongresszus egy minden addiginál keményebb szankciós csomagot fogadott el Moszkvával szemben, amire még Barack Obama elnöksége alatt sem volt példa. Másfél év után, 2018 júliusában végre megvalósult a Donald Trump–Vlagyimir Putyin-találkozó Helsinkiben, ám ennek végül szinte semmilyen hatása nem lett a két ország kapcsolatára.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin Helsinkiben, 2018. július 16-án. Forrás: Kremlin.ru

Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója szerint a háttérben a két állam rendszerszintű ellentétei állnak.

– A két ország érdekei a legtöbb helyen ellentétesek, és ez nem Vlagyimir Putyin vagy Donald Trump miatt van, hanem Oroszország és az Egyesült Államok hagyományos szembenállásából következik. A nagy geopolitikai dimenziók nem változnak meg attól, hogy éppen ki az ország vezetője

– mondta a Magyar Nemzetnek a szakértő.

Hiába volt nyitottság az amerikai elnök részéről az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálására, a kongresszus végig erősen oroszellenes maradt. Sőt mi több, Oroszország témája összehozta a két pártot, minden politikai erő beleállt az ügybe. Ugrósdy Márton szerint éppen ezért amerikai–orosz relációban nem hozna újdonságot az elnökválasztás.

– Bármilyen felállás alakul ki a november 3-i elnökválasztás után, marad minden úgy, ahogy volt – mondta lapunknak Ugrósdy. – Nagyon jól látszik itt a PR és a valóság szétválása, mert valójában Trump alatt, orosz és kínai vonalon egy nagyon kemény, hagyományos republikánus szembenállásra koncentráló politika működött, függetlenül attól, hogy maga Trump mit mondott az oroszokról. Ha marad Trump, vagy ha Biden kerül hatalomra, ezeket az ellentéteket valószínűleg még inkább ki fogják élezni – véli a szakértő.

Dmitrij Trenyin, a Carnegie Intézet ismert orosz szakértője szerint az irányok lefektetésre kerültek, a szankciók működnek, és ezeket egyhamar nem is lehet eltörölni – vagyis hosszú éveknek kell még eltelniük, mire újra közeledhet egymáshoz a két ország.

Kína – a következő évtized összecsapása

Habár az orosz befolyás Amerikában központi témája volt Trump elnökségének, Kína kérdése sokkal nagyobb fontossággal bír: Kína nemcsak a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány kulcsfontosságú témájává vált, de várhatóan a következő évtized külpolitikáját is meghatározhatja majd. Ebben Donald Trumpnak pedig igen nagy szerepet tulajdonítanak.

– Az amerikai elnökválasztási kampányokban alapvetően nem nagyon játszik nagy szerepet a külpolitika – mondta a Magyar Nemzetnek Baranyi Tamás, Észak-Amerika szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese. – Trumpnak azonban két olyan jelentős külpolitikai nézete is van, amely mégis kivételt képez. Az egyik az amerikai közel-keleti csapatkivonás, amelyet az elmúlt évtizedekben szinte mindenki megígért, de Trump szájából ez most mégis hitelesebben hangzik. A másik a Kína-ellenesség, amely most azért válhatott a kampány feltűnő részévé, mert a koronavírus-járvány miatt komolyan érinti az amerikai emberek életét. Ennek ellenére ez a Kína-ellenesség nagyon régi eleme Trump gondolkodásának – nyilatkozott lapunknak Baranyi.

Mindez abból a felismerésből ered, hogy Kína nem az amerikaiak szájíze szerint szocializálódott bele a világkereskedelembe, hogy az elmúlt negyven év globalizációs folyamatának ők voltak a nagy nyertesei. Baranyi Tamás szerint fontos volt a 2008-as világválság tapasztalata is: mindenki válságba került, de a kínaiak sokkal gyorsabban jöttek ki belőle, sőt, tulajdonképpen előztek is. Ami az amerikai döntéshozókat még inkább megijesztette, hogy a koronavírus miatt szintén nagyon gyorsan fog helyreállni a kínai gazdaság, sokkal hamarabb, mint az összes többi ország.

Az Egyesült Államok számára fokozatosan Kína lett a legfőbb vetélytárs, a legveszélyesebb ellenfél. Ez a folyamat nem Trump alatt indult – Kína felemelkedése már az Obama-adminisztrációt is aggasztotta, de Trump volt az, aki a külpolitikája fő elemévé tette a kínai szembenállást. A 2013-ban hatalomra került új kínai vezető, Hszi Csin-ping hatalmának központosítását és a muszlim ujgur kisebbség elleni repressziókat sem nézte jó szemmel az amerikai vezetés, de ehhez jött még hozzá Peking egyre aktívabbá váló geopolitikája, az Egy övezet egy út projekt elindítása, amely szintén Kína külpolitikai ambícióiról árulkodott, Hong Kong beintegrálására tett erőfeszítések és a dél-kínai tengeren zajló szembenállás.

Donald Trump amerikai elnök és Liu He kínai miniszterelnök helyettes aláírja az amerikai–kínai kereskedelmi egyezséget 2020. január 15-én. Fotó: Wikimedia

Donald Trump volt az első amerikai vezető, aki a kínai Tiltott Városban vacsorázhatott Hszi Csin-pinggel 2017 novemberében. A következő évben viszont már kereskedelmi háborút hirdetett Kína ellen: Washington kémkedés vádjával kitiltotta az Egyesült Államokból a legfejlettebb kínai technológiai vállalatokat és egyre magasabb vámtarifákat vezetett be a kínai termékekkel szemben, amire Peking arányosan válaszolt. Az amerikai fogyasztói árak nagyot ugrottak, a helyi mezőgazdasági termelők elvesztették a piacuk egy részét, de Kínának a konfliktus sokkal nagyobb károkat okozott.

– Ahhoz, hogy Trump Kínához tudjon nyúlni, a globalizációnak és az amerikai kapitalizmusnak olyan dogmáit kellett megtörnie, amelyeket korábban senki sem mert. Azóta a Kína-ellenesség abszolút mainstream gondolattá vált a nyugati világban, de Trump elnökségének elején ez nem volt így

– mondta lapunknak Baranyi Tamás. A szakértő szerint így bármelyik jelölt is nyerné meg az elnökválasztást, Oroszországhoz hasonlóan a kínai külpolitikában sem történne nagy változás. Immár felvállalhatóvá váltak a Kína-ellenes lépések a demokraták számára is, így ha Joe Biden kerül hatalomra, változna a stílus, de az alapvető konfrontációs irány nem.