– Az örmény lakosság nem fogadta el a karabahi megegyezést, és a bejelentés éjszakáján megrohamozták a kormány épületét, valamint Nikol Pasinyan miniszterelnök rezidenciáját. Mi történik azóta Örményországban, milyen a közhangulat?
– Az első sokk után már az elfogadás fázisában tartunk, és elindult egy olyan gondolkodás, hogy mit lehet csinálni ezután, hogyan lehet minimalizálni a veszteségeket. Ugyanakkor egyik oldalról a kormány nem teljesen tudja még, hogy mit kellene tennie, miközben a korábbi politikai erők a visszatérésüket készítik elő. Valójában pedig pont az előző vezetés miatt került az egész tárgyalási folyamat zsákutcába. Pontosabban az történt, hogy a korábban leegyeztetett feltételek szerint már bele lehetett volna menni a megegyezésbe, azonban Nikol Pasinyan hallgatott az ellenzéki propagandára, hogy bármilyen földterület feladása árulásnak minősül, míg végül még rosszabb helyzetbe nem sodorta magát.

– Azerbajdzsán éppen Pasinyant okolta a helyzetért. A Magyar Nemzetnek néhány hete nyilatkozó azerbajdzsáni nagykövet szerint a 2018-ban hatalomra került örmény miniszterelnök kompromisszummentes politikája vezetett ahhoz, hogy az egész békefolyamat megrekedt, és Bakunak nem maradt más lehetősége, csak a katonai konfrontáció. Tényleg ennyire kompromisszummentes volt Pasinyan, és ha igen, mit akart mindezzel elérni, mi volt a célja?
– A hatalomra kerülése után még próbálkozott azzal, hogy kompromisszumos megoldást keresett, azonban szinte azonnal elindult a politikai ellenfeleinek támadássorozata, mely szerint Pasinyan arra készül, hogy feladja az örmény földeket, hogy ő áruló, a Nyugat ügynöke, stb. És egy idő után benne is megváltozott valami, és felvette ezt a populista pozíciót, miszerint igen, Karabahot meg tudjuk tartani, nem feltétlenül kell, hogy visszaadjuk Azerbajdzsán területeit. Az ő politikai és vezetői tapasztalata nem volt elég, de számomra kérdés, hogy az őt körülvevő munkatársak, például a külügyminiszter miért nem figyelmeztették, hogy ez nem jó, ebből baj lehet.