„Orbán, a mesebeli herceg” – a nemzetközi sajtó reakciója

A csütörtökön elfogadott magyar és lengyel közös nyilatkozat, amelyben Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki megerősítették költségvetési vétójukat, a nemzetközi sajtóban is felkorbácsolta a kedélyeket. Annak balliberális részéről továbbra is támadják a nemzeti szuverenitás megőrzéséért küzdő országvezetőket. Egy szlovák lap a mesebeli herceg szerepét játszó politikusnak nevezte Orbán Viktort, a The Economist hetilap pedig arról írt: Brüsszel hamarosan megleckézteti Varsót és Budapestet. Az osztrák Die Presse szerint épp a Magyar Nemzet egyik interjúja miatt áll a bál az Európai Néppártban. Nemzetközi lapszemlénk.

Magyar Nemzet
2020. 11. 27. 14:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Der Spiegel: Navracsics Tibor szerint precíz jogállamisági definíció kell

A német lap hazánk előző uniós biztosával, egykori igazságügyi miniszterünkkel, Navracsics Tiborral készített interjút a költségvetési válság margóján. A politikus – akit a lap Orbán Viktor bizalmasának nevez – a magyar vétó indoklásául elmondta: a kormány azt szeretné, ha a jogállamisági mechanizmusban precízebben és pontosan fogalmaznák meg, hogy mit értenek jogállamiság alatt.

– Kettős mércével mérnek – emlékeztetett Navracsics Tibor, aki szerint valójában az egész konfliktus a nemzeti szuverenitásról szól.

Hangot adott annak a véleményének is, hogy Magyarországon a viták nyelvezete sokszor nagyon kemény, s ezzel magyarázta a sajtóban eluralkodó Európai Unió–Szovjetunió párhuzamokat is. – Minden bizonnyal ez lenne a legszomorúbb forgatókönyv az EU-integráció elmúlt húsz évében – mondta Navracsics azzal összefüggésben, hogy egyes tagállamok a mentőalapot a magyarok és lengyelek nélkül hoznák létre.

A volt uniós biztosunk szerint is létezik a brüsszeli kettős mérce
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

DENNÍK N: Orbán Viktor játssza a mesehőst

A szlovák liberális lap szerzője egy az egyben a magyar miniszterelnök egójára vezeti vissza a jogállamisági kérdést. Mint írja, Orbán Viktor az elmúlt években játszotta a mesebeli kis herceget a hazai voksolók előtt. – Legyőzte a sárkányt, s csodás tetteiről egész Európában beszélnek – írta ironizálva az – egyébként pszichiáter – szerző, aki szerint a magyar miniszterelnök abban érdekelt, hogy ezt a képet a Brüsszellel fennálló mostani konfliktus se rombolja. – Másfél éven belül Magyarországon ugyanis választásokat rendeznek – emlékeztetett.

Die Presse: A Néppártban is áll a bál

Az osztrák Die Presse szerint a magyar jogállamisági ellenállás az Európai Néppártban is visszaköszön, miután annak európai parlamenti frakcióvezetője, Manfred Weber, illetve a hazai delegációt irányító Deutsch Tamás kemény hangú nyilatkozatokban mentek neki egymásnak az elmúlt hetekben.

A lap idézi Deutsch Tamás lapunknak adott interjúját is, amelyben a Fidesz alapítója a Gestapo és az ÁVH kommunikációjához hasonlította Weber azon érvét, hogy „akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója”. A Die Presse szerint e szavak nyomán a néppárt osztrák EP-képviselője, az EP egyik alelnöke, Othmar Karas bocsánatkérésre szólította fel Deutsch Tamást.

Mint írják, az osztrák álláspont szerint bocsánatkérés híján a Fidesznek távoznia kell a pártcsaládból. (Az említett interjúban Deutsch Tamás azt is leszögezi, hogy ehhez a néppártban továbbra sincs meg a szükséges támogatottság – a szerk.)

Helsinki, 2018. november 7.
A magyar küldöttek helye az Európai Néppárt kongresszusán Helsinkiben a Messukeskus Kongresszusi Központban 2018. november 7-én
MTI/Koszticsák Szilárd

The Economist: Leckét fog kapni Varsó és Budapest

A brit gazdasági hetilap írásában azt hangsúlyozza: Magyarország és Lengyelország hamarosan leckét kapnak a fizika alapszabályából, miszerint mozgásban lévő tömeget nehéz megállítani. – Megkésve fogtak össze, hogy meggátolják a jogállamisági feltételrendszer létrejöttét – magyarázza a párhuzamot a szerző,

aki szerint Közép-Európában David Cameron egykori brit miniszterelnök hibájából is kellene tanulniuk, ugyanis 2011-ben ő sem tudott békésen egyezségre jutni Brüsszellel, ami a brexitreferendum meghirdetéséhez vezető utat is kikövezte.

A The Economist bizalma sem teljes a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatosan. Mint írják, félő, hogy az EU Stabilitási és Növekedési Paktumához rendelt, soha nem alkalmazott feltételek sorsára jut.

Politico: Németországnak is odamondtak Budapesten

A liberális, uniós berkekben irányadó Politico cikke szerint az EU soros elnökségét betöltő Németországnak kínos, hogy nem tudta békésen elintézni az 1800 milliárd eurós csomag végrehajtását.

Emiatt az országvezetők következő, decemberi csúcsértekezletén is kemény csatározásra kell számítani.

A lap által megkérdezett diplomaták szerint egyelőre semmi esély nem mutatkozik rá, hogy az Európai Parlament vagy a német elnökség újranyitná a jogállamisági vitát. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet: Budapesten csütörtökön Magyarország és Lengyelország is mind keményebben beleálltak a konfliktusba.

La Croix: Orbán és Merkel régi bizalmasok

A francia liberális-keresztény lap írásában emlékeztet: a magyar miniszterelnök és a német kancellár régóta ismerik egymást, évek óta politikai szövetségesek. – Orbán Viktor ezt a kapcsolatot használhatja a költségvetési tárgyalások során is – írta a lap, amely idézte a miniszterelnök friss, a német Die Zeitnak adott interjúját – ebben szintén a németek szerepére utaló mondatok hangzottak el.

A La Croix szerzője szerint a magyar kormánynak uniós szinten még mindig nagyobb a támogatottsága, mint a lengyelnek.

Ennek oka abban rejlik, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz máig az Európai Néppárt – ideiglenesen felfüggesztett – tagja. Varsó amiatt kissé neheztelhet is Budapestre, hogy a magyarok 2014-ben épp a néppárt miatt támogatták, hogy Donald Tuskot az Európai Tanács elnökének válasszák.

Orbán Viktor és Angela Merkel 2018 decemberében, az országvezetők uniós csúcstalálkozóján Brüsszelben
Fotó: REUTERS

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.