A lett parlament (Saeima) nemrég elfogadta azt az alkotmánymódosításról szóló javaslatot, amely meghatározná: a család egy férfi és egy nő szövetségén alapul.
Lettország a Nemzeti Szövetség nevű párt javaslatára a magyar alaptörvénybe foglaltakhoz hasonlóan rögzítené, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.
– Lettország egy demokratikus állam, ahol tiszteljük az állampolgárok különböző nézeteit, ugyanakkor vannak értékek, amelyek évszázadok óta fontosak, sőt szentek az itt élők és az ő kultúrájuk számára. Ezek közül az értékek közül az egyik az a felfogás, hogy a család egy apát és egy anyát, vagyis egy férfit és egy nőt, valamint az ő gyermekeiket jelenti
– fejtette ki Raivis Dzintars, a Nemzeti Szövetség elnöke.
A lett alkotmány 110. cikkelyének módosításáról szóló javaslatra 47 parlamenti képviselő igennel, 25 nemmel szavazott, 21-en tartózkodtak, heten pedig nem voltak jelen. A javaslatot előterjesztő Nemzeti Szövetség közösségi oldalán megköszönte a képviselők támogatását, ugyanakkor megírta azt is: az első lépést megtették, de az ügy folytatódik.
A liberális Haladásért elnevezésű párt arra szólította fel ugyanis a miniszterelnököt, tartson frakcióülést az alkotmány diszkriminatív módosításának elkerülése érdekében – írja az LSM lett közszolgálati hírcsatorna. Az alkotmány módosításához a képviselők hétharmados többségére lenne szükség.
Lettországon kívül egy másik balti országban is napirendre került a család fogalmának meghatározása:
Észtországban 2021 tavaszán tartanak népszavazást arról, hogy rögzítsék-e az alkotmányukban: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.
Bár a referendum konzultatív jellegű, annak eredménye nem kötelezi semmire a kormányt, könnyen lehet, hogy a kabinet mégis cselekedni fog, amennyiben neki kedvező eredmény születik. Márpedig erre nagy esély mutatkozik: egy december 29. és január 4. között végzett felmérés szerint az észtek 64 százaléka támogatná az alkotmánymódosítást. Az online közvélemény-kutatásban ezer észt felnőttet kérdeztek meg arról, részt vennének-e a népszavazáson, amire a válaszadók 72 százaléka válaszolt igennel. Ebből a csoportból került ki az a 64 százalék, akik támogatják, hogy a házasságot továbbra is egy férfi és egy nő kapcsolataként határozzák meg. A felmérésből az is kiderült, hogy a három pártból álló kormánykoalíció támogatóinak nagy része egyetért az alkotmánymódosítással – közli az ERR észt közszolgálati hírcsatorna.
A politikai paletta jobboldalán elhelyezkedő pártok, különösen a Konzervatív Néppárt attól tart, hogy hatalomra kerülve a liberálisok engedélyeznék az azonos nemű párok házasságát. Ezért úgy gondolták, megelőző csapást mérnek
– számolt be korábban lapunk Tõnis Saarts politikai elemző véleményéről, aki arra is emlékeztetett, hogy Észtországban a homoszexuálisok élettársi kapcsolatukat már bejegyeztethetik, tehát ezen a téren a liberálisabb politikát folytató országok között van Észtország.
2018-ban már a román állampolgároknak is feltették a kérdést, hogy belefoglalják-e az alkotmányba: a házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre.