Krakkó IV. – A Wawel – Búcsú Krakkótól

Szombat reggelenként olvasható a lapunk online felületén Bayer Zsolt Lengyelországról szóló 20 részes sorozata. Ebben a szerző saját megfogalmazása szerint leírja mindazt, amit tud Lengyelországról, a lengyel históriáról, a lengyelek lelkéről. Nem is azért, hogy nekik segítsen, ők talán nem is szorulnak segítségre. Talán inkább azért, hogy önmagunkat is megsegítse most, a lengyelek példájával.

Ahogy kiér az ember a Kanonokok utcájából, rádörren a Wawel és a história.

Úgy kezdődött, hogy valamikor 140 millió évvel ezelőtt, a jura-korban, amikor még dinoszaurusznak becézett sárkányok lakták a földet, létrejött az a mészkő, amely aztán a miocén idején, úgy nagyjából 25 millió éve kiemelkedett a folyó mocsaraiból, hogy domb legyen belőle.

A folyó a Visztula.

A domb a Wawel.

Wawel lengyelül annyit tesz, mint kiemelkedő domb, magaslat.

Egyszóval, mindenféle földtörténeti korok fogtak össze csak azért, hogy legyen Wawel. Mert Wawel nélkül nincsen lengyel történelem, Wawel nélkül nincsen Lengyelország.

S a letűnt korok szörnyetege, egy sárkány ott maradt a Wawel alatti barlangban. Hatalmas sárkány volt, megevett naponta három borjút is, és ha nem kapott jószágot, akkor embert evett. Végül Krak herceg parancsot adott, hogy tömjék ki egy borjú bőrét kénnel, varrják össze, és tegyék a szörnyeteg barlangja elé. S egy varga, bizonyos Skuba elvégezte a munkát, s odatette a kénes borjút a barlang szájához. A sárkány pedig felfalta, a kén pedig égetni kezdte a gyomrát. S addig itta a Visztula hideg vizét, míg el nem pusztult.

Így szól a Wawel legendája.

A história pedig a 10. századig vezet vissza bennünket. Azon időkig, amikor a vislánok éltek ezen a környéken. Az ő vezetőjük volt Piast, egy egyszerű földműves gyermeke. Ő fogta össze a lengyel törzseket, és alapította az első püspökséget.

Piast fia, Miesko, ő a lengyelek Szent Istvánja. Mind lovagjait, mind népét a kereszt alá terelte, s kiterjesztette hatalmát Gdansk és Szilézia felé is. Miesko fia Vitéz Boleslav, aki apja nyomában járt, az ő fia pedig II. Miesko, aki bevégezte ősei munkáját. Vagyis ők, a Piastok teremtették meg az erős és életképes lengyel államot.

S a Piastok alatt vált a Wawel a lengyel államiság szimbólumává.

Vitéz Boleslav erősíttette meg a Wawelt, és az ő idejében épült fel a székesegyház is.

1320. január 20-án koronáztak itt először lengyel királyt, méghozzá Lokietek fejedelmet. S ettől fogva királyi székhely a Wawel, egészen III. Zsigmond uralkodásáig, ő a XVII. század elején Varsóba helyezte át a királyi székhelyet.

Majd jött, zötyögött az a sokszor emlegetett történelem. A Wawel-t többször kifosztották, feldúlták, míg végül 1846-ban osztrák kaszárnyát csináltak belőle az idióta Habsburgok. S kaszárnya volt a Wawel, egészen 1905-ig. Ekkor elkezdték helyre állítani – de a munkálatokat nem tudták befejezni. Ugyanis ismét közbeszólt a rettenetes vénember, a történelem. 1939-ben Lengyelországot egyszerre támadta meg a két szörnyállam s a két egyforma szörnyeteg: Hitler és Sztálin. S amikor a nácik bevonulnak Krakkóba, a Főkormányzóság ura, Hans Frank a Wawelben rendezi be székhelyét. Náci tisztek költöznek a lengyel királyok egykori termeibe. S a bukás közeledtével aláaknázzák a Wawelt ezek a nyomorultak, de szerencsére nem marad idejük felrobbantani.

Megmenekül a Wawel – mert meg kell menekülnie.

Mert Wawel nélkül nincsen Lengyelország. Így hiába támadják a lengyeleket két oldalról a nácik és ikertestvéreik, a kommunisták, hiába árulja el a lengyelséget a fényességes Nyugat, a Wawel túlél mindent.

S itt áll előttünk most, teljes pompájában. Külső falán az 1905-ben elkezdődött felújítási munkálatokat adományaikkal segítő emberek és családok nevei olvashatók. A Címeres kapun belépve, a IV. Ulászló építtette Nyugati bástya tövében áll Tadeus Kosciusko lovas szobra. Az 1794-es lengyel szabadságharc legendás vezére is hitt abban, hogy a lengyelség örök. Akkor is hitt benne, amikor szobrát a nácik ledöntötték – de Kosciusko összenézett az Úrral, és látta az Úr szemében a jövőt.

Kosciusko mellett a Vasa-kapun át jutunk a Wawel belsejébe. Ahol azonnal fölénk tornyosul a Wawel székesegyház...

Lengyel királyok koronázási temploma, és végső nyughelyük helyszíne ez a monumentális épület. S benne megannyi magyar történelmi emlék és emlékezet.

Lépjünk be a székesegyházba, Isten színe elé, a história szentélyébe.

Lépjünk be, és hajtsuk meg fejünket...

Először álljunk meg a várnai csatában 1444-ben meghalt Ulászló lengyel-magyar király síremléke előtt. Murad szultánt kereste a csatában a hős Ulászló, s meg is találta. „Gospodar Murat!” – kiáltott a szultán felé a király, de az urukat védő janicsárok körbe vették a királyt, lovát leszúrták, s a földre zuhanó Ulászló fejét egy Kodzsa Hizir nevű janicsár levágta és lándzsájára tűzte.

Itt nyugszik a hős király, áldja meg az Isten...

A következő szarkofág Lengyelország védőszentjéé, Szent Szaniszlóé.

Merész Boleszláv javaslatára nevezte ki Krakkó püspökévé Szaniszlót II. Sándor pápa. S 1072-ben el is foglalta hivatalát. Ezután csakhamar megromlott a viszony a király és a püspök között, és Szaniszló kiközösítéssel sújtotta királyát. Mire Boleszláv a Szent Mihály templomban megölette a püspököt. Felségárulóként meg is csonkították, kezét lábát levágták. 1088-ban hozták ide, a székesegyházba földi maradványait. Előbb csak a szegények jártak sírjához imádkozni, de végül IV. Ince pápa 1253-ban szentté avatta.

Itt nyugszik a vértanú püspök, áldja meg az Isten...

S megállunk II. Jagelló Ulászló sírjánál is.

1386 és 1434 között volt Lengyelország királya. Uralkodása alatt vált Lengyelország Kelet-Európa vezető hatalmává. Ő a Jagelló-ház megalapítója, az imént emlegetett, Várnánál hősi halált halt Ulászló édesapja, Luxemburgi Zsigmond unokatestvére.

Itt nyugszik a dinasztia-alapító, áldja meg az Isten...

Ezután Nagy Kázmér előtt hajtjuk meg térdünket. Mégis csak ő volt a lengyelek egyik legnagyobb uralkodója, 1333 és 1370 között ült a lengyel trónon. Ő a Piast-dinasztia utolsó tagja, Luxemburgi Zsigmond dédapja, s még megérte a későbbi magyar király és német-római császár születését.

Itt nyugszik az utolsó Piast – áldja meg az Isten...

S következik Hedvig – a mi Hedvigünk... Nagy Lajos magyar király és Bosnyák Erzsébet legkisebb leánya. Hedviget Habsburg Vilmosnak szánták, s négy évesen el is jegyezték vele. De Nagy Lajos király halála után Hedvig örökölte a lengyel trónt, a lengyel rendek pedig elűzték Vilmost, s a 12 éves Hedvig 1386-ban hozzá ment Jagelló Ulászlóhoz. Hedvig végtelen türelemmel végezte a litvánok térítését.

Kijárta a pápánál, hogy Krakkóban teológiai fakultást alapíthasson.

Leánya, Erzsébet Bonifácia szülésébe halt bele. Szentté II. János Pál avatta 1997. június 8-án. Szent Hedvig 2006 óta a Dunakanyar védőszentje.

Itt nyugszik a magyar királyleány és lengyel királynő, áldja meg az Isten.

S itt van a Wawelben az a fekete kereszt, ami elé borulva imádkozott Hedvig, s kérdezte az Urat, hogy mi legyen ővele, mert nem Jagelló Ulászlót szerette. De az Úr leszólt neki, hogy ez az ő sorsa...

S látható a fekete Jézus lábára akasztva egy kengyel. Kara Musztafa kengyele... Sobieski János zsákmányolta a bécsi csatában, és szerelmének, Marysienkának ajándékozta, tőle került a Wawelbe, a bécsi diadal emlékére.

S meg kell álljunk a Szűzanya születésének kápolnájánál is, hogy megnézzük Báthori domborművét.

S innen már lemehetünk a székesegyház kriptájába...

Ahol eláll az ember szava...

Előbb Sikorski tábornok sírjánál mondj el egy imát, vándor.

Utána Sobieski János sírjánál is elmondhatsz egyet.

S ha van még erőd, hát Kosciusko Tádé előtt is imádkozhatsz az Úrhoz.

S akkor Báthori István kriptája előtt végképp összeszorul a torok. S csak a legnagyobb megilletődöttség hangján lehet eldadogni, micsoda megtiszteltetés, hogy ekkora történelem s ilyen személyek előtt állhattál egy-egy pillanatra...

Kifelé menet aztán még fejet hajtunk Öreg Zsigmond és felesége, Szapolyai Borbála nyughelyénél. S innen felmegyünk, s megfürdetjük arcunkat a Visztula felől fújó késő őszi szélben.

S ebben a szélben indulunk utolsó krakkói sétánkra. Megnézzük még a Jagelló Egyetem „Új épületét”, amelynek homlokzatán ott az Anjou címer. Kopernikusz szobra áll az épület előtt a bágyadt napsütésben, a falon pedig ott van Hedvig királynő emléktáblája. Odabent a campuson latin nyelvű márványtábla emlékeztet a XV-XVI. században itt tanult magyar diákokra.

S megnézzük még a Stary Teatr-t, az „Öreg Színházat”. Mégis csak Lengyelország legrégebbi, legfontosabb, legrangosabb színháza lakik a szecessziós épületben. S nézd csak! Éppen Kafka Átváltozása van műsoron...

S felkeressük még Krakkó legrégebbi szállodáját is, mert büszkék lehetünk erre a szállodára is. Az volt a neve egykoron, hogy fogadó a „Magyar Királyhoz”. Egy Knotz Mátyás nevű atyánkfia volt a tulajdonosa ennek a fogadónak, amelyben az összes városba látogató híresség megfordult egykoron. Aztán a XIX. század második felében új tulajdonosa lett a háznak, és Saski Hotel néven üzemelt tovább. De például híres koncertterme, amelyben Liszt Ferenc is fellépett, még sokáig üzemelt.

Szent Márk evangélista templomával búcsúzunk a várostól. S csak azért jöttünk ide legutoljára, mert ennek a templomnak falán van egy dísztelen, egyszerű tábla. S ez van ráírva:

„Magyar testvéreinknek, akik az 1939-45 közötti években menedéket és gondozást nyújtottak a lengyeleknek a számunkra oly nehéz háborús időkben.

Teleki Pál, Antall József, Varga Béla, Baló Zoltán és sok ezer magyar, aki megmarad a lengyel nemzet hű emlékezetében.”

Hát ezért...

És ezt jegyezzétek meg örökre, bennünket gyalázó senkiháziak...