Asz-szalamu alajkum, azaz a béke legyen veletek, kezdte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a szerdai sajtótájékoztatóját. Názáretben, „Izrael arab fővárosában” tett ritka látogatást, ahol a 77 ezres lakosság túlnyomó többsége arab, nagyjából kétharmaduk muszlim, harmaduk keresztény.
A miniszterelnök nem kerülgette a forró kását, azonnal magyarázkodásba kezdett egy 2015-ös kijelentése miatt, melyben úgy fogalmazott, „az arabok csordában mennek szavazni, baloldali szervezetek buszokon hordják őket”. – Kiforgatták a szavaimat. Arra akartam figyelmeztetni az embereket, hogy ne voksoljanak az arab Közös Listára – védekezett, ugyanakkor ismét elnézést kért félreérthető kijelentéséért.
– Ha zsidók és arabok együtt táncolhatnak Dubaj utcáin, akkor itt, Izraelben is megtehetik. A testvériség, jólét és biztonság új korszaka kezdődik ma!
– lelkendezett ezután, utalva arra, hogy az elmúlt hónapokban több arab állammal, köztük az Egyesült Arab Emírségekkel is rendezték a diplomáciai kapcsolatokat.
Fotó: Sebastian Scheiner / MTI/AP/
Miért az udvarlás az araboknak, minek felemlegetni hatéves ügyeket? Mert az országban márciusban két éven belül negyedszer is választásokat rendeznek, miután a koalíciónak nem sikerült közös nevezőre jutnia a költségvetésről. A közvélemény-kutatások alapján csak annyi a biztos, hogy semmi sem biztos. A legnagyobb erő minden valószínűség szerint marad ugyan a Benjamin Netanjahu vezette Likud, azonban miután a jelenlegi szövetsége felbomlott, sőt néhányan még a párton belülről is dobbantottak, a kormányzáshoz új partnerekre lesz szükség. És itt jönnek a képbe az arabok.
Fotó: Gil Eliyahu / MTI/EPA/Haaretz/
– Először Izrael története során a lakosságban 74 százalék alá csökkent a zsidóság aránya
– közölte legfrissebb kimutatásában az izraeli statisztikai hivatal. A fordulat elsősorban két tényezőnek köszönhető:
A trend nem új keletű, az arab lakosság termékenysége hagyományosan magasabb, mint a zsidóké, nem számítva az ortodoxokat, akik kétszer annyi gyermeket vállalnak, mint a társadalom többi része. Ez számokban azt jelenti, hogy az ország 9,3 milliós népességéből 1,9 millió arab. Ez pedig már komoly szavazóerőt jelent.
Csakhogy ezt általában nem tudják készpénzre váltani. Pártjuk vagy közös listájuk, ha be is jut a törvényhozásba, a kormányzás közelébe sem kerül. Legutóbb a négy arab alakulatot tömörítő Közös Lista hiába ért el történelmi eredményt, és zsebelt be 15 mandátumot a 120-ból, sőt példátlan módon hiába javasoltak egy „cionistát”, a Kék-fehér vezetőjét, Beni Ganzot miniszterelnöknek – végül ismét hoppon maradtak. Nem csoda, hogy a választásokon az arabok részvételi aránya valamelyest mindig elmarad az országostól, és ez történt a legutóbbi három voksoláson is, pedig a lehetőséget felismerve egyre többen járultak az urnák elé.
A legújabb felmérések szerint a lendület megtört, a választási kedv megcsappant, márciusban a Közös Lista jó, ha tíz mandátumot szerezne. Ráadásul a szövetségük sem egységes, egyes hangok az örökös ellenzéki szerepbe beleunva már azt követelik, hogy ha így kaphatnak helyet az asztalnál, akkor érdemes együttműködni akár a jobboldallal is.
