A nemváltoztatástól nem lesznek boldogabbak a lázadó tinédzserek

Miért számít bátorságnak a szólásszabadság hazájában gender témában írni, ha a megközelítés tényszerű, de nem az érzékenyítés hangvételéből indul ki? Abigail Shrier, ismert amerikai újságíró egy olyan témára akadt néhány éve, ami mellett médiában dolgozó nehezen mehet el szó nélkül. A tinédzser lányok körében egyre gyakoribb nemváltoztató beavatkozásokról írt oknyomozó kötetet, Irreversible Damage címmel (Visszafordíthatatlan sérülés), amely az év könyve volt a The Economist-nál, és a The Times-nál, valamint a The Sunday Times-nál – írja a híradó.hu.

– Igen, valójában elszántak voltak arra, hogy beszéljenek róla. Van egy ügy, amivel más újságíró nem akar foglalkozni. Amikor az első megkeresést kaptam egy édesanyától, próbáltam keresni egy oknyomozó újságírót, hogy nézzen a téma után, de senkit nem találtam. Ekkor döntöttem úgy, hogy belevágok. Kétségbeesett elszántsággal találkoztam. Szülők, tanárok, terapeuták, pszichiáterek árasztottak el üzenetekkel, akik addig nem beszélhettek. De fiatal felnőttek is voltak köztük, akik már régóta szerették volna megosztani a velük történteket.

– Miért nem akartak a kollégák, oknyomozó újságírók írni erről a kérdésről? Az ön véleménye szerint mi az oka ennek? Túlságosan vitatott, vagy túl érzékeny téma, vagy mi lehet az ok?

– Az, hogy mindenki fél attól, hogy transzfóbnak nevezik majd. Én nem vagyok transzfób, találkoztam sok nagyszerű transznemű felnőttel, akik nagyon szeretetreméltóak, jó a kapcsolatunk, és akik közül többen a könyvben is szerepelnek. De az emberek félnek. Amikor erről a kérdésről kezdenek beszélni, akkor megkapják a rasszista, vagy transzfób, vagy hasonló minősítést. Mindenki inkább félrenéz, beleértve az orvosokat is, akik szintén úgy vélik, hogy káros, ha fiatal tizenéves lányok, akiknél semmi jele nem volt a nemi identitászavarnak, hormon, vagy sebészeti kezelést akarnak.

– Sokan közülük megbánják utólag, amit a testükkel tettek? És aztán ebben az értelemben az egész életükkel?

– Ez így van. Azt látni, hogy robbanásszerűen növekszik azon fiatal nőknek a száma, akik megbánták, hogy nemet változtattak. Erről akár a Youtube-on, vagy más hasonló közösségi oldalakon is megbizonyosodhat. Robbanásszerűen megnőtt az itt található internetes csoportokban lévők száma. A könyvem írása idején az egyik ilyen internetes közösségben 7 ezer tag volt, egy évvel később már 17 ezer. Az érintettek száma nagyon gyorsan nő, még akkor is, ha a beavatkozáson átesett fiatal lányoknak kínos annak beismerése, hogy szörnyű hibát követtek el.

–Mit ajánlana az olyan szülőknek, akiknek a tinédzserkor elején álló gyerekeik vannak, vagy például szülőknek Közép-Kelet-Európában, ahol ez a kérdés, nem számít, és remélhetőleg nem is kerül a közbeszéd, vagy közvita fővonulatába, illetve a gyakorlatba.

– Az egyik, amit javasolnék, hogy ne engedjék a lányukat a közösségi média közelébe, mert nem való nekik. Használata szorongáshoz, depresszióhoz vezet, és rossz mintákat ad. A közösségi médián keresztül olyan emberekkel is kapcsolatba kerülhetnek, akiket szülőként nem engedne be a lakásba egy szülő. Az közösségi médiában már nagyon fiatalon találkoznak az ehhez hasonló identitás megnyilvánulásokkal. Akkor is lehetek szerető szülő, ha nem értek egyet azzal, ha lányom azt mondja magáról, hogy leszbikus vagy biszexuális. vagy máskor azt hogy pán-, vagy transzszexuális. Valószínűleg az történik, hogy elkezdte felfedezni, megismerni saját magát. Kora tinédzserkorban még nem ismerheti saját magát annyira. Nem engedném, hogy nyilvánossá tegye a nemi identitását az interneten, ahol felnőttek kihasználhatják. Mindannyian keresztülmegyünk a felfedezés és kísérletezgetések korszakán fiatalon. Nincs ok arra, hogy elkötelezze magát egy kijelentés mellett, amit aztán fél majd visszavonni. Végezetül pedig azt javasolnám a szülőknek, álljanak ki a gyerekeik mellett, mivel ők ismerik őket, és ne egy szakértőtől várják ezt.

– Ön újságíróként rendszeresen kommentálja az amerikai történéseket, az amerikai politikát. Mit gondol, miként változott a politikai hangulat, akár a tárgyalt témát tekintve is? A polgárjogi törekvések az új adminisztrációval miként alakulnak, az új elnöki hivatal első intézkedései mit mutatnak? Nehezebb feladat lesz válaszokat találni azokra a problémákra, melyeket a könyvében leírt?

– Úgy gondolom igen. Látva az új elnök első intézkedéseit, úgy gondolom, hogy ez nem lesz könnyebb. Az egyenlőségi törvény elfogadásával védett helyeket hozhatnak létre olyan, biológiailag férfiak számára, akik nővé akarnak válni. De őszintén szólva nem tudom, hogy a helyzet nehezebb lesz-e a szülők számára, mint ami már most.

A teljes cikket elolvashatja, és a beszélgetésről készült teljes hangfelvételt meghallgathatja a Híradó.hu oldalon.