Janez Janša szlovén kormányfő a parlamentben hétfőn cáfolta a baloldali ellenzék vádjait, amelyek szerint kormánya nem kezelné jól a koronavírus-járványt, szerinte sokkal jobban reagált a válságra, mint az előző baloldali kormány, amely még a járvány kezdetén szétesett. Az ellenzék által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló szavazás előtti vitán Janša kiemelte: a zsebükön érezhették az állampolgárok, hogy a kormány jól teszi a dolgát, mert több ezer munkahelyet mentettek meg és nyújtottak segítséget a járványban mindenki számára. Az elhalálozásokat illetően a jobboldali kormányfő megjegyezte: Szlovénia a lakosság elöregedése terén az élen jár a világon, az előző kormányok pedig elhanyagolták az idősebb generáció igényeit. Mint mondta, kormánya nagy összegeket biztosított új idősotthonok építésére, míg
a korábbi kormányok több költségvetési forrást szántak a civil szervezetek (NGO) számára, amelyek most „félkatonai aktivistákként” működnek a baloldal érdekében a jelenlegi kormány ellen.
Janša parlamenti felszólalásában úgy vélekedett, hogy a kormány elmozdítására vonatkozó indítvány nem jár sikerrel. Amennyiben mégis megtörténik, a Szlovén Demokrata Párt felkészült az új választásokra – húzta alá.
Karl Erjavec, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja elnöke, az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje a képviselőkhöz intézett beszédében elmondta: amennyiben sikerrel járnak, az új kormány politikája az lesz, hogy a három hatalmi ágba vetett bizalmat megerősítse, a járvány idején az egészségügyi szakma iránti bizalmat helyreállítsa, és Szlovéniát visszavezesse a „normális államok” közé.
Az ellenzéknek 43 szavazata van a 90 fős parlamentben, hárommal kevesebb, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy megbuktassák a kormányt. Erjavec ugyanakkor abban bízik, hogy a titkos szavazáson más képviselők is melléjük állnak, és lehetővé teszik, hogy menesszék Janšát a miniszterelnöki pozícióból. A kormány elleni bizalmatlansági indítványt Marjan Šarec előző miniszterelnök pártja, a Marjan Šarec Párt, a szociáldemokraták, a baloldal és Alenka Bratušek volt kormányfő pártja, valamint a a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja nyújtotta be múlt szerdán. A kormány elmozdítását célzó indítványról várhatóan késő este, de még éjfél előtt szavaz a parlament.